A vidékfejlesztési miniszter szerint a cél az, hogy minél több helyi termék kerüljön a piacra. Fazekas Sándor erről szombaton Lengyeltótiban a térség növény- és gyümölcstermesztéssel foglalkozó gazdálkodóinak fórumán beszélt.

Vannak kihasználatlan területek, elveszett az a hatalmas lehetőség, amelyet a valamikor háztáji gazdálkodás, a kertkultúra, a kisméretű termelés jelentett, ezzel eltűntek a kiegészítő jövedelemforrást jelentő tevékenységek, és ez jelentős szerepet játszik a vidék elszegényedésében - mondta.

A mezőgazdaság célja a megélhetés biztosítása, "a megélhetéshez pedig az kell, hogy tudjunk termelni, és legyen piacunk" - tette hozzá Fazekas Sándor. Felidézte: 2010-ben azzal szembesültek, hogy a termelők - néhány ágazattól eltekintve - el voltak zárva a magyar piacról, akkor tudtak eladni, ha egy felvásárlási rendszeren keresztül értékesítették termékeiket.

Az azóta meghozott intézkedésekkel lebontották az akadályokat, a pályázatok azt a cél szolgálták, hogy a kis és közepes anyagi erejű gazdák lehetőséget kapjanak a közvetlen piaci értékesítésre - hangsúlyozta. Hozzátette: ez alatt nemcsak a konkrét piacon történő értékesítést, hanem az üzleteknek, éttermeknek, szállodáknak történő eladást kell érteni, sőt a külföldi piacot is.

"Ez azért fontos, mert így tudjuk a magyar terméket erősíteni, a helyi terméket, amely egy adott tájra jellemző, és így tudunk minőségi élelmiszert, prémiumtermékeket az asztalra tenni" - mutatott rá Fazekas Sándor.

Úgy vélekedett: azt, hogy van érdeklődés a hazai, ezen belül is egy adott településen, vagy térségben megtermelt helyi élelmiszerekre, jól mutatja, hogy az ebbe a körbe tartozó élelmiszerek értékesítése az elmúlt néhány év 6-8 százalékáról mára 10-12 százalékra nőtt.

2011-ben ötezer kistermelő volt az országban, most 15 ezer fölött van a számuk, dolgoznak  a Start munka és a háztáji programban, és a Minta-menza programon keresztül a helyi közétkeztetésben szintén sokan jutnak lehetőséghez - sorolta a kedvező változásokat.

Még a munkának az elején tartunk - mondta a miniszter, hozzátéve: azt szeretnék elérni, hogy ha valaki egy kisvárosban konyhafenntartó, akkor ne a megyeszékhelyi beszerzési pontokról szerezze be az alapanyagot, hanem helyben vásárolja meg. Ehhez nyilván feldolgozó kapacitások, kész termékek kellenek - mondta Fazekas Sándor, aki ennek érdekében célként fogalmazta meg, hogy a késztermék előállítására ösztönözzék az ágazatot.

A szaktárca vezetője kiemelte, fontos, hogy meggyőzzék a vásárlókat arról: külföldi áru helyett magyar terméket vásároljanak, "mert az jobb", friss, biztonságos, ellenőrzött. A kulcskérdés a kereskedelem, az értékesítés - hangoztatta, hozzátéve: "mert termelni jól tud a magyar ember, termelni a konkurenseink is nagyon jól tudnak, csak jobban tudnak eladni".

"Nekünk ehhez a feladathoz kell fölnőnünk, és ehhez vannak a tárcának olyan eszközei, amelyekkel tudtunk élni az elmúlt időszakban" - mondta Fazekas Sándor, példaként említve, hogy az összfogyasztásban a magyar élelmiszerek aránya 2011-ről 2012-re 70 százalékról 75 százalékra nőtt, amit jelentős előrelépésnek nevezett. Hozzátette: "még van tartalék, még tudjuk ezt fokozni, 80-85 százalékot kellene elérnünk."

(MTI)