Átadták pénteken a túrkevei székhelyű fémszerkezet gyártó Kevefém Kft. átalakított és felújított második telephelyét; a 100 millió forint értékű fejlesztéshez az Európai Unió és magyar állam közel 40 millió forintos támogatást adott.

A döntően agrártevékenységgel foglalkozó Kunságban különösen figyelemre méltó, hogy egy családi jellegű vállalkozás országos szinten is számon tartott, komoly foglalkoztató céggé váljon, és magas szintű ipari kultúrát teremtsen ezen a vidéken - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a létesítmény átadásán.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy CsabaA Kevefém Kft. olyan nagyméretű fémszerkezeteket gyárt, amelyek hidak, épületek és stadionok tartóelemeit jelentik, és erre ma kevesen képesek Magyarországon - tette hozzá a politikus.

Szöllősi Lajos cégvezető elmondta, az 1990-ben alakult kft. építési és acélszerkezeti munkákat is végez, több hazai és külföldi helyszínen dolgozott, rádiótelefon-tornyok százait építette fel, a cég készítette a fővárosban a 4-es metró pályájának acélszerkezeti elemeit is, s most egyebek mellett a debreceni futball stadionban dolgoznak.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy CsabaTelepeik alapterülete 22 ezer négyzetméter, gyártó tevékenységet hét és fél ezer négyzetméteren végeznek, 130-150 embert foglalkoztatnak. A cégvezető üzletmenetükről elmondta, az elmúlt 10 évben exportbevételük elérte a 6 millió eurót.

(MTI)