Mi mindig a magyar földműveseket védtük, a helyben lakó magyar gazdákat – fogalmazott Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Fidesz tisztújító kongresszusán.

Fazekas Sándor felidézte, 2010-ben központi probléma volt a földmoratórium meghosszabbítá-sának ügye, valamint az új földforgalmi törvény megalkotásának szükségessége. Ennek kapcsán megjegyezte: „mi mindig a magyar földműveseket védtük, a helyben lakó magyar gazdákat”. Megvédtük a magyar földet a spekulánsoktól, hiszen alkotmány rögzíti azt, hogy kétharmados törvényben kell dönteni a földről – hangsúlyozta, hozzátéve: Európában is kiemelkedő védelmet kapott a magyar föld, valamint a kormány fellépett a zsebszerződések ellen is.

A vidékfejlesztési miniszter tájékoztatott a Földet a gazdáknak programról is, amelynek kereté-ben 10 ezer magyar család jut fölhasználati lehetőséghez.

A földtörvény vitája körüli ellenzéki támadások kapcsán elmondta, a vidék, a gazdák érezték, hogy minden az ő érdekükben történik. Júliusban elment az Országgyűlés szabadságra, eljött az uborkaszezon, és a földviták egy csapásra véget értek. Ebből is látszik, hogy ezek mesterséges viták voltak, a magyar vidék érti a földtörvényt – fogalmazott.

Fazekas Sándor beszédében hangsúlyozta a hazaszeretet fontosságát, valamint a vidéki ember, a gazdák megbecsülésének visszaállításának szükségességét. Látható, hogy a magyar föld jó kezekben van, a magyar földművesek kezében – fogalmazott, hozzátéve: egy erős nemzet, egy erős állam nem lehet föld és gazdák nélkül.

(fidesz.hu)