A kertészeti ágazat fontosságát és az agráriumban betöltött szerepét hangsúlyozta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken a 19. Hortus Hungaricus szakkiállítást megnyitó beszédében Szigetszentmiklóson. A nemzetközi szakvásár keretében a miniszter elhelyezte az első magyarországi nagybani biopiac alapkövét is.

A miniszter elmondta: a kormány kiemelten támogatja a vidéki mikro-, kis- és középvállalkozásokat, az egyéni és a családi vállalkozásokat és azokat a mezőgazdasági ágazatokat, amelyek növelik a foglalkoztatottságot, ezért fordít nagy figyelmet a kertészetre is. Ismertette: a teljes mezőgazdasági kibocsátás mintegy 1.800 milliárd forint évente, melyből a kertészet közel húsz százalékkal, 350 milliárd forintos termelési értékkel részesedik.

Fotó: Árvai Károly

A kertészet a magyar mezőgazdaság legintenzívebb ágazata – mutatott rá -, amely a legtöbb embert foglalkoztatja: hozzávetőleg 50-60 ezer családnak jelent megélhetést. A kertészeten belül a zöldségtermesztés aránya 49, a gyümölcsé 20, a szőlő és boré 15 százalék, a faiskola és dísznövény pedig 14 százalék.

A dísznövénytermesztés intenzivitását jelzi, hogy üvegházi-fóliasátoros termesztésben hektáronként és évenként 8-10 embernek ad munkát, szabadföldi termesztésben 2-3-nak. Jelenleg 2.700 hektáron folyik szabadföldi dísznövénytermesztés és mintegy 315 hektáron üvegházas és fóliasátras gazdálkodás. Hozzátette: a dísznövény-ágazat termelési értéke évi 50-60 milliárd forint, és további 50 milliárd a hozzá kapcsolódó szolgáltató szektor éves produktuma.

Fotó: Árvai Károly

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy noha a dísznövény ágazat rendkívül tőkeigényes, ugyanakkor a beruházások a leggyorsabban  megtérülő fejlesztésekhez tartoznak az agráriumon belül. Emlékeztetetett rá: a hosszú távú tervezést és az ágazatot segíti, hogy a kormány illetékmentessé tette a családon belüli gazdaságátadást, és az, hogy a termelőknek 2015 közepéig nem kell visszasajtolniuk a fűtéshez felhasznált termálvizet.

A tárca vezetője hangsúlyozta: "az unió új költségvetési időszakában minden lehetséges forrást megnyitunk a kertészettel foglalkozó gazdák előtt".     A 19. Hortus Hungaricus Nemzetközi Szakkiállítás és Vásár megnyitóján Fazekas Sándor kitért az első alkalommal bemutatkozó Magyar Termékstand fontosságára is, ahol 130 őstermelő és vállalkozás mutatkozik be több mint 300 termékkel.

Az első hazai nagybani biopiac ünnepélyes alapkőletételén a miniszter emlékeztetett arra, hogy a kiváló adottságok ellenére Magyarországon ma az élelmiszerek csupán 1 százaléka biotermék. A minisztérium határozott céljának nevezte, hogy a termelői piacok segítésével, agrártámogatásokkal, valamint a kereskedelmi csatornák szélesítésével hozzájáruljon a fejlődéshez, amihez ugyanakkor a jogszabályi környezetet is át kell tekinteni.     A biopiac összesen 6800 négyzetméteren, a Flora Hungária nagybani virágpiac mellett épül meg Szigetszentmiklóson. A beruházó Ökológia Hungária Kft. mintegy 500 millió forintos fejlesztése várhatóan 2013 szeptemberére készül el.

(MTI)