A vidékfejlesztési miniszter szerint 1100 éves vitának vet véget a földtörvény elfogadása, mivel a parlamentben kedden tárgyalni kezdett jogszabály garantálja, hogy csak magyar földművesek vehessenek földet.

Fazekas Sándor expozéjában azt mondta: a termőföld nemzeti kincs, "megélhetésünk alapja".

Fazekas Sándor az expozét követő sajtótájékoztatón (fotó: Botár Gergely)

A törvényjavaslat biztosítja, hogy a jövőben csak magyar földművesek vehessenek és magyar gazdálkodók bérelhessenek termőföldet, véget vet annak az "1100 éves vitának", hogy kié legyen a föld - jelentette ki a tárcavezető, megjegyezve, nem vásárolhatnak majd földet ingatlanbefektetők, magyar és külföldi spekulánsok, valamint azok a nagybirtokosok sem, akiknek már sok van. Hozzátette: nem válhatnak tulajdonossá a zsebszerződésesek sem.

A miniszter szerint a jogszabállyal - amelyet a magyar agrárium alaptörvényének nevezett - így megkezdődik a földvagyon átrendeződése.

A kormány céljának az agrárközéposztály megerősítését, a családi gazdaságokon alapuló, versenyképes középbirtokok támogatását és a spekuláció megszüntetését nevezte, a földtörvény szükségességét pedig azzal magyarázta, hogy 2014. április 30-án lejár az Európai Uniótól kapott tízéves földvásárlási moratórium, amely után a kormány céljait megvalósító jogszabálynak kell életbe lépnie.

Fazekas Sándor arról is beszélt, ha rajta múlna, nem lennének nagybirtokok Magyarországon, de nem lehet figyelmen kívül hagyni a nagy gazdaságok szerepét az állattenyésztésben, a foglalkoztatásban. Ugyanakkor - folytatta - a kormánynak nem célja tovább erősíteni őket, ezért nem teszik lehetővé a növekedésüket, a földvásárlást számukra.

Ezzel szemben a kormány célul tűzi az őstermelők, kisbirtokosok földhöz juttatását, hogy földterületüket középbirtokká fejleszthessék - mondta a miniszter. Mindenkinek lehetővé akarják tenni, hogy ha igényt tart rá, földtulajdont szerezhessen kertes mezőgazdasági övezetekben, hobbitelkeken, így elérhetővé válik, hogy minden földet megműveljenek - fűzte hozzá.

Fazekas Sándor az expozét követő sajtótájékoztatón (fotó: Botár Gergely)

Fazekas Sándor beszélt arról is, hogy az állami földek hasznosításának szabályairól külön törvényt alkotnak majd.

A földszerzés hatósági engedélyhez kötését azzal indokolta, hogy a jelenlegi földtörvény betartására nincs intézményi biztosíték. Szólt továbbá arról, hogy a művelési kötelezettség elmulasztása miatt a jogszabály kényszerhasznosításra is lehetőséget ad.

"Az új földtörvény elfogadásával történelmi léptékű változások történnek majd az évtizedekig elhanyagolt magyar mezőgazdaságban. (...) Gránitszilárd alapra helyezzük a nemzeti földvagyon és a magyar vidék jövőjét" - mondta Fazekas Sándor a képviselők támogatását kérve.

A miniszter az expozéja után tartott sajtótájékoztatóján ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy a jövőben a földpiac elsőszámú szereplői a földművesek lesznek, "a föld azé lesz, aki megműveli". Elmondta, hogy magánszemélyek legfeljebb 300 hektárral rendelkezhetnek majd, a családi gazdaságok területe 500 hektár lehet, míg gazdasági társaságok maximum 1200 hektárra szerezhetnek haszonbérletet. Fazekas Sándor véleménye szerint ez utóbbi korlátozás nem lesz akadálya az állattartásnak.

(MTI)