Agrárigazgatás, Élelmiszerlánc- felügyelet, Élelmiszerbiztonság, Élelmiszerfeldolgozás, Erdőgazdálkodás
Az állategészségügyi és katasztrófavédelmi hatóságok urai a helyzetnek a Jászladányban feltárt lépfene (anthrax) fertőzéssel kapcsolatban - jelentette ki Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára hétfőn.
Az elmúlt évek hatósági intézkedései következtében az idén csökkent az ország parlagfű-fertőzöttsége. Sikerült elérni, hogy egyre több földtulajdonos, illetve földhasználó irtsa, kaszálja a földjén felbukkanó gyomnövényt. Az eredményes felderítésben nagy segítséget jelent a július 1-jével indult Parlagfű Bejelentő Rendszer.
A szőlő egyik legveszélyesebb kórokozóját fedezték fel Lenti határában. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) laboratóriumában kimutatott fertőzés csökkenti a szőlőtőkék terméshozamát, néhány év alatt pedig kipusztulást okoz.
A Magyarországon haltermelésből származó évi 20 ezer tonnányi hal mennyiségének fokozatosan 30 ezer tonnára növelése a feladat, amihez várhatóan az EU támogatásával is számolni lehet - mondta a vidékfejlesztési tárca erdészeti, halászati és vadászati főosztályának vezetője az MTI-nek.
A Hungarikum Bizottság mellett működő, a testület munkáját segítő hét szakmai ágazati szakbizottság elnöke, elnökhelyettese és tagjai kapták meg kinevezésüket Kardeván Endre államtitkártól a Vidékfejlesztési Minisztériumban tartott ünnepségen. A Hungarikum Bizottsághoz eddig is számos javaslat érkezett, számítások szerint a későbbiekben is nagy számban érkeznek beadványok, amelyek elbírálásában nagy szerep jut a szakbizottságoknak – fogalmazott Kardeván Endre.
A parlagfű-szezon indulása óta a hatóságok teljes erővel ellenőrzik a parlagfűvel fertőzött területeket. A lakosság számára a bejelentés új lehetősége nyílt meg az idén, július 1-je óta működik a Parlagfű Bejelentő Rendszer. Az illetékes hatóságokhoz idén eddig 437 lakossági bejelentés érkezett, melyből 354-et a PBR regisztrált.
A vadászattal, vadételekkel kapcsolatos rendezvények hozzájárulnak ahhoz, hogy felelevenítsük hagyományainkat és ismét népszerűvé tegyük a vadételek fogyasztását – köszöntötte a Soponyán tartott VII. Országos Vadgasztronómiai Fesztivál résztvevőit Bognár Lajos. A Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára fontosnak tartja, hogy óvjuk, becsüljük vadállományunkat és fenntartható módon gazdálkodjunk vele. Közlemény.
A Vidékfejlesztési Minisztérium a Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégiában célként tűzte ki az élhetőbb magyar vidék megteremtését, támogatását, s ebben a vadgazdálkodásnak, a vadászati turizmusnak komoly szerep juthat – fogalmazott Kardeván Endre a zalai vadászati évadnyitó ünnepségen. A Bak-Sohollári Völgyben szombaton megrendezett egésznapos eseményen a szaktárca államtitkára említést tett azokról a kormányzati lépésekről is, amelyek az ágazatot kedvezőbb helyzetbe hozzák.
Az egyedülálló természeti kincseket rejtő Szalajka-völgy évente több tízezer turistát vonz. A páratlan szépségű festői táj, a gyönyörű erdei környezet mindannyiunk örömére most egy új fejlesztéssel lett gazdagabb – fogalmazott Bognár Lajos, a vidékfejlesztési minisztérium helyettes államtitkára a megújított Szilvásváradi Állami Erdei Vasút átadásán.
Magyarországon az állategészségügy 1888-óta őrködik élelmiszereink biztonsága felett. Büszkék vagyunk arra, hogy az akkor létrehozott hálózat immár 125 éve töretlenül látja el ezt a feladatot – köszöntötte a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar hallgatóit Kardeván Endre államtitkár az alma mater tanévnyitó ünnepségén.
Az erdőkre és fásításokra, valamint az erdők és fásítások melletti területekre a 2013. július 22-étől elrendelt általános tűzgyújtási tilalmat a vidékfejlesztési miniszter azonnali hatállyal feloldja.
Bemutatta állatbarátoknak szánt okostelefon alkalmazását a Vigyél Haza Alapítvány és a Telenor. A Vidékfejlesztési Minisztérium szakmai támogatásával készült „Vigyél Haza” kutyakereső rendszer az ebtulajdonosoknak és más lelkes állatbarátoknak nyújt segítséget, emellett az állatmenhelyek és a civil állatmentők munkáját is támogatja.
Elsősorban a kis és közepes élelmiszer-feldolgozóknak dolgoztak ki az egészséges táplálkozást szolgáló élelmiszerrecepteket az Országos Húsipari Kutatóintézetben - mondta Mátyus Imre, a közhasznú nonprofit kft.-ként működő intézmény ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
A Tatai Ipari Parkban közel egymilliárd forintos költséggel épült vadhúsfeldolgozó üzemet és hűtőházat avatott a Fiwi-Hűt Kft. Bognár Lajos élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkár.köszöntőjében kiemelte a vadhúsexport jelentőségét. Hozzátette: Magyarországon egy évben 300 ezer nagyvad és 700 ezer apróvad kerül terítékre, az elmúlt vadgazdálkodási évben 11 ezer tonna vadhús került piacra.
Az év végén lezárul egy hétéves költségvetési időszak az Európai Unió életében. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatások a 2007-2013-as időszakra vonatkozó Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) szerint érkeztek a vidék Magyarországára.
Mintegy 400 ezer tasak átcímkézett, jogellenesen meghosszabbított minőség megőrzési idejű gumicukor miatt szabott ki több mint 300 milliós bírságot a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatóság.
Javult a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ellenőrzéseinek hatékonysága a bevezetett szervezeti és módszertani újításoknak köszönhetően - mondta Bognár Lajos helyettes államtitkár Budapesten, a Központi Vásárcsarnokban tartott sajtótájékoztatón. A rendezvény ideje alatt Németh József séf bemutatta, hogy kiváló minőségű, ellenőrzött hazai alapanyagokból milyen ízletes fogások készíthetők. Az érdeklődők a nyersanyagok helyszíni beszerzésétől, az ételek biztonságos elkészítésen át a kóstolásig végigkísérhették a folyamatot.
A parlagfű-szezon közelgő indulása előtt a vidékfejlesztési tárca ismét felhívja a közvélemény figyelmét arra, hogy július 1-je óta működik a Parlagfű Bejelentő Rendszer (PBR). Közlemény.
Az ismeretterjesztésre, tájékoztatásra, szemléletformálásra, a hatósági munka bemutatására, azaz a megelőzés fontosságára helyezi a hangsúlyt a 2012-es kormányhatározatban elfogadott parlagfű stratégia. A több tárcának is feladatokat adó akcióterv végrehajtásáról készült beszámolót a kormány elfogadta. Közlemény.
A hungarikum tanúsító védjegy grafikájának kidolgozására kiírt pályázati felhívásra összesen 376 pályamű érkezett. A pályázatok formai és előzetes tartalmi ellenőrzését, a pályázati felhívás szerinti megfelelőséget a Hungarikum Bizottság Titkársága végezte. Közlemény.
A Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvény felhatalmazása alapján látja el tevékenységét, amely törvényt hosszú előkészítő munka, széleskörű társadalmi és szakmai egyeztetést követően, 2012 tavaszán egyhangúlag fogadott el az Országgyűlés. A Bizottság tagjait a törvényben meghatározott miniszterek és szervezetek delegálják. Közlemény.
Általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el a vidékfejlesztési miniszter 2013. július 22-től átmeneti időre.
A hirtelen nappali felmelegedés és a csapadékmentes, száraz időjárás miatt fokozott tűzveszély alakult ki, ezért több megyei kormányhivatal erdészeti igazgatósága az érintett megyék erdőterületein, az erdő és fásítások kétszáz méteres körzetében tűzgyújtási tilalmat rendeltek el. Közlemény.
Megalakult a Hungarikum Klub, a fórum a már hungarikummá nyilvánított nemzeti értékek képviselőinek és a Hungarikum Bizottság tagjainak részvételével tartotta alakuló ülését csütörtökön, Budapesten.
Az erdő gazdasági, védelmi és közjóléti funkciója közötti helyes arány kialakításáról szólt az elmúlt két évtized, amelyben jelentős feladat hárult az erdészeti ágazat szereplői mellett a természetvédelem és a társadalom képviselőire is – fogalmazott Kardeván Endre az Országos Erdészeti Egyesület Tatán megrendezett 144. vándorgyűlésén. Közlemény.