A fogyasztók hiteles tájékoztatása érdekében a Vidékfejlesztési Minisztérium rendeletben kívánja szabályozni a magyar termék fogalmát. Közlemény.
A jogszabályra azért van szükség, mert az utóbbi időben egyre több élelmiszeren találkozhattak a fogyasztók félrevezetően feltüntetett magyar eredetre utaló kifejezéssel illetve képi megjelenítéssel. Az állampolgárok egyre inkább igénylik, hogy valóban magyar eredetű élelmiszereket vásárolhassanak, viszont a felmérések alapján az elmúlt időszakban gyakran becsapottnak érezték magukat a megtévesztő jelölések miatt.
A Vidékfejlesztési Minisztérium a lakosság valós tájékoztatása érdekében ezért olyan önkéntes jelölési gyakorlatot kíván bevezetni, amellyel a hazai termékek pontosabban azonosíthatóak és egyszerűbben felismerhetőek.
A rendelet-tervezet meghatározza a „100% magyar” felirat feltüntetésének feltételeit. A jelölést kizárólag magyar alapanyagból, Magyarországon elvégzett műveletekkel előállított termékek viselhetik majd. Ezek a termékek legfeljebb olyan külföldről származó összetevőket tartalmazhatnak, amelyeket Magyarországon nem lehet előállítani (például déligyümölcsöket vagy egyes fűszerféléket). Ezek aránya azonban nem haladhatja meg az 5%-ot.
A jogszabály rendelkezik a „magyar termék” vagy „magyar élelmiszer” illetve bármilyen ezzel azonos értelmű szókapcsolat használatáról. Szabályozza azt is, hogy milyen esetekben lehet feltüntetni a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeit vagy az azokra utaló grafikai megjelenítést a csomagoláson.
A rendelet kitér a „különleges”, „prémium”, „kiváló”, „extra” jelzők feltüntetésének feltételeire is.
A tervezet a Vidékfejlesztési Minisztérium értékvállalásának megfelelően és a magyar jogszabályi környezetben elsőként határozza meg a „kézműves”-, illetve a „hagyományos élelmiszer” kifejezést. Olyan termékek jelölhetőek majd így, amelyeket nem iparszerű eljárással, hanem egyedi megmunkálással, kézzel vagy egyszerű hagyományos eszközökkel állítottak elő.
A szabályozás csak a Magyarországon működő élelmiszer-vállalkozásokra vonatkozik és csak azokat érinti, akik önkéntesen akarják feltüntetni a termék származását. A tervezet tehát nem kötelezi a gyártókat a jelenleginél szigorúbb szabályok betartására, ugyanakkor feltételeket fogalmaz meg arra az esetre, ha az előállító megkülönböztető jelöléssel szeretné a termékét népszerűbbé tenni. A rendelet tisztább helyzetet teremt a hazai élelmiszerpiacon, hiszen a hatóság a jövőben jogszabály alapján szűrheti ki a fogyasztókat megtévesztő élelmiszereket.
A Vidékfejlesztési Minisztérium a rendelet segítségével azt kívánja elérni, hogy csak azt a terméket lehessen magyarként feltüntetni, amelyről hitelesen megállapítható, hogy valóban az.
A jogszabálytervezet társadalmi vitája megkezdődött, a véleményeket március 16-ig lehet elküldeni a minisztérium címére vagy elektronikusan a [[[NfvRqZNyqOF5jVN0Dam9naWZvQHZtLmdvdi5odQ==]]] e-mail címre „magyar termék” megjelöléssel.
A rendelet-tervezetet az uniós szabályok alapján előzetes véleményezésre el kell küldeni az EU-nak /notifikációs eljárás/. A folyamat körülbelül hat hónapig tart, ezt követően és a hazai egyeztetések lezárulta után nyár végén, ősz elején léphet életbe a jogszabály.
A jogszabálytervezet innen letölthető.
(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)