A vetőmag-vizsgálatot végző laboratóriumok várhatóan a jövő hónap elején kapják meg akkreditációjukat - közölte Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-biztonságért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára az MTI-vel.
Az akkreditáció hiányát egyes, a GMO-szennyezett kukorica vetőmagok ügyében érintett cégek vetették fel, amelyek erre hivatkozva nem ismerik el a hivatalos vizsgálatok eredményét.
Bognár Lajos elmondta, hogy a laborok így is megfelelnek minden nemzetközi előírásnak, így az eredményeiket el kell fogadni. Az akkreditáció megújítására a kormányhivatalok megalakulása miatt került sor, a minősítő laboratóriumok működésében, és eddigi tevékenységében semmilyen változás nem történt. A vetőmag-mintákat továbbra is szakszerű módon vizsgálják. Nemzeti Akkreditációs Testület már meghozta a szükséges döntést, de még az okmányt nem kapta meg az MgSzH, arra várhatóan augusztus elején kerül sor.
Bognár Lajos jelezte: a vizsgáló laboratóriumok minden beérkező mintát szakszerűen meg tudnak vizsgálni. Ledolgozták az eddigi hátralékot, amit az okozott, hogy egyszerre több mint 500 mintát kellett a hatóságnak bevizsgálnia a március 1-jén életbe lépett új szabályok miatt. Folyamatos érkeznek az őszi vetőmagminták az MgSzH-ba, így most már azokat a repcemag-mintákat ellenőrzik, amelyeket a forgalmazók küldenek be a forgalomba hozatal előtt.
(MTI; Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)