Az eddigi laboratóriumi vizsgálatok azt igazolták, hogy Magyarországra nem került dioxinnal szennyezett tojás.
Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár, országos főállatorvos az ellenőrzésekről elmondta, hogy azok a minták, amelyeket a szakemberek a boltokban és raktárakban találtak, és megvizsgáltak, minden esetben negatívak voltak.
A magyar laboratóriumokban a tojáson kívül marha-, sertés-, valamint csirkehúst is vizsgáltak, amelyben nem találtak dioxin szennyezést. A hatóságok az ellenőrzéseket tovább folytatják, hiszen az elővigyázatosság továbbra is indokolt.
Az ügy előzménye, hogy egy észak-németországi takarmányüzemből 11 német tartomány állattenyésztő telepeire került dioxinnal fertőzött táp, összesen mintegy 150 ezer tonna. A német mezőgazdasági minisztérium óvintézkedésként ideiglenesen 4709 gazdaságot záratott be.
Magyarországra nem érkeztek dioxinnal szennyezett német takarmányok és élelmiszerek, erről az Európai Unió gyorsriasztási rendszere (RASFF) tájékoztatta a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatalt (Mébih). A német főállatorvos asszony erről személyesen is biztosította Kardeván Endre államtitkárt, országos főállatorvost. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter ennek ellenére már múlt hét csütörtökön fokozott országos ellenőrzést rendelt el.
(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)