Az élelmiszerlánc valamennyi szereplőjét érintő, 2014. évi élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallási határideje 2014. május 31-e. E határidőt követően – várhatóan június végétől – a NÉBIH honlapján elérhető lesz a fizetési értesítő.
A felügyeleti díjat két egyenlő részletben kell megfizetni. Az első részletet – azaz a díj 50%-át – 2014. július 31-éig, míg a másodikat 2015. január 31-éig kell átutalni a NÉBIH 10032000-00289782-30006016 számú elkülönített célszámlájára.
Fontos jogszabályváltozás, hogy – elsősorban a végső fogyasztó számára értékesítő – a mikrovállalkozás, vagy a kistermelő (bármely ágazatban) az idei bevallási időszaktól kezdődően választhat, hogy bevallási és fizetési kötelezettségének a 20 000 Ft átalányösszeggel, vagy tételes bevallással kíván-e eleget tenni.
A korábbi évek tapasztalatai alapján a hivatal arra kéri ügyfeleit, hogy a bevallást ne halasszák az utolsó pillanatra.
A bevallással kapcsolatos kérdésekben a NÉBIH Felügyeleti-díj Ügyfélszolgálata a 06-1/336-9024-es telefonszámon, vagy a [[[WSOPusMO504ZZ1ZmVsdWd5ZWxldGlkaWpAbmViaWguZ292Lmh1]]] elektronikus levélcímen áll az ügyfelek rendelkezésére.
(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)