Közel száz kézműves magyar gazda gasztronómiai remekeit kóstolhatják végig azok, akik február 11-13. között kilátogatnak a Millenáris B épületébe a Magyar Kézműves Ízek Vásárára.

Magyarországon most először egy helyen, egyszerre lehet végigkóstolni a kézműves magyar ízeket, azaz a sonkákat, kolbászokat, sajtokat, csokoládékat, mézeket, aszalt gyümölcsöket, kézműves borokat valamint pálinkákat.

A hazai termelők kínálatából megismerhetők lesznek a magyar kézműves gasztronómia remekei. A gondosan kiválasztott közel száz kiállító – kizárólag magyar kistermelők és kézműves gazdák - kínálatában mindenki megtalálja a kedvére valót; sajtok, sonkák, kolbászok, lekvárok, mézek, aszalt gyümölcsök, csokoládék, borok, pálinkák és egyéb ínyencfalatok várják az elkötelezett rajongókat éppúgy, mint a kíváncsiskodókat. Mellettük idén a vásár díszvendége Erdély.

A kiállítók ingyen mutathatják be ízeiket, a rendezők ugyanis ezzel szeretnék segíteni a hazai kistermelőket. A Magyar Kézműves Ízek Vására fővédnöke Schmittné Makray Katalin, szakmai védnöke dr. Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára, a rendezvény háziasszonya pedig Borbás Marcsi televíziós szerkesztő-műsorvezető lesz.

A belépést követően kóstolófalatkákkal és egy pohár borral, a vásár ideje alatt a főzőshow, beszélgetősarok, magyar kézműves ízek versenye mellett a családosoknak gyereksarokkal, játszóházzal, bábszínházzal, 12 éves korig ingyenes belépéssel kedveskednek a szervezők.

A bor- és pezsgőtermelők közül mások mellett a Fazekas Pince, a Légli Szőlő- és Bortermelő Gazdaság, a Konyári Pincészet, a Vida Családi Borbirtok; a pálinkaházak közül például a Csalló Pálinka Manufaktúra, a Matheus, a Panyolai Szilvórium, a Békési Pálinkafőzde állít ki.

A gyümölcslé, szörp, tea, kávé kategóriá-ban a Kapucziner Kávémanufaktúra és Édességbolt, a Méhes Mézes termékei kóstolhatók majd meg. A sajtok és tejtermékek képviseletében többek között a Cserpes Sajtműhely, az Őrségi Ínyesmester és a Tündérkert Kézműves Sajtműhely állít ki. Hústermékekkel érkezik például a Zselicvad, Szilágyi Sándor családi gazdálkodó, a Sáfrány Pisztrángtenyészet és Halfüstölde és a Klement Kolbász.

Édességeket hoz mások mellett a Cziniel Cukrászda, a Pelle-Molnár Kézműves Bonbon és a Lipóti Pékség standjánál. Mézekkel és lekvárokkal jelentkezik többek között a Lek-Vár-Lak, Papp Miklós Házi Lekvárkülönlegességei, a Mézkuckó is. Sört kínál majd a Békésszentandrási Sörfőzde, az erdélyi termelők közül például itt lesz Szász Ilyés a Havasi Mézzel, Gáll Erzsébet gyümölcsszörpökkel, zöldséggel és gyümölcskrémekkel, a Székely Gyümölcs gyümölcslével és lekvárokkal, a Binal Mob-Kov juhtúróval és sajtokkal, a Logoswien a boraival és Magyari Attila kürtöskalács-készítő.

(kormany.hu)