A parlagfüves területek felmérése és a fertőzöttség megszüntetése érdekében új felderítési módszert alkalmaznak a hatóságok az idén. A nehezen megközelíthető nagykiterjedésű parlagfűvel fertőzött területekről helikopterről készítenek felvételeket, így a hatóság egy nap alatt egy egész megyét képes felderíteni úgy, hogy a fényképek a hivatalos eljárás elindításához és lefolytatásához is bizonyítékul szolgálnak. A légi felderítést a kijelölt megyei kormányhivatalok koordinálják. A hivatal célja, hogy növelje a jelenlegi hatósági eljárás hatékonyságát.
A légi felderítés a földi bejárással párhuzamosan történik, ám sokkal hatékonyabb az utóbbinál. Az új módszerrel felmért parlagfűvel szennyezett területek használói illetve tulajdonosai ellen – hasonlóan a korábbi évek gyakorlatához – ugyanúgy hatósági eljárás indul. A légi felvételek alapján a földhivatal jegyzőkönyvet vesz fel, a Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság közérdekű védekezést rendel el, és növényvédelmi bírságot szab ki.
Az első felmérést szeptember 7-én Győr-Moson-Sopron megyében végzi a Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága a Földhivatalok munkatársaival. A módszert az ország négy mintaterületén próbálják ki.
A hatóság célja, hogy a rendelkezésre álló forrásokat a leghatékonyabban használja fel a pollenkoncentráció csökkentése, a földhasználók önkéntes jogkövető magatartásának növelése céljából. A légi felderítés és a jelenleg alkalmazott hatósági eljárás költséghatékonyságát a szezon befejeztével értékelik ki.
Légi felderítés az ország bármely pontján történhet, ezért a minisztérium felhívja a földhasználók figyelmét, hogy tegyék meg a megfelelő lépéseket a területük gyommentesítése érdekében. Küzdjünk együtt a parlagfű ellen!
(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)