Csak megbízható helyről, zárjeggyel ellátott szeszesitalt vásároljanak az emberek - kérte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára a lakosságot a bejelentett metil-alkohol lopás miatt.

Kardeván Endre, aki egyben az országos főállatorvos, szerdán sajtótájékoztatón kiemelte: a metil-alkoholt "jobb esetben" üzemanyagként próbálják majd felhasználni, de félő, hogy az ellopott metil-alkoholból a tolvajok szeszesitalt készítenek.

Az elmúlt két hétben Bács-Kiskun Megyében, a Mol Zrt. telephelyeiről ismeretlen tettesek jelentős mennyiségű, mintegy 20 000 liter metil-alkoholt tulajdonítottak el. Az államtitkár elmondta, hogy az eset felfedezése, november 22-e óta 300 mintát vettek az egész ország területén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ellenőrei. Az eddig feldolgozott 256 minta mindegyike negatív volt. A hivatal szakemberei addig folytatják az ellenőrzéseket, amíg a tettes nyomára nem bukkannak.

Kardeván Endre elmondta: az első lopásról a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság a területileg illetékes Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalt, a második esetet követőn a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt értesítette arról, hogy ismeretlen tettesek 15 711, illetve 4300 liter metanolt loptak el a Mol Zrt. Bács-Kiskun megyei telephelyeinek tárolóiból.

Az ügyben még tart a rendőrségi nyomozás, ám annak eredményétől függetlenül legyenek óvatosak az emberek, ha – elsősorban tömény – italt vásárolnak – hangsúlyozta az államtitkár. Kardeván Endre elmondta, hogy a NÉBIH az eset felfedezése után azonnal megkezdte az ellenőrzéseket, minden lehetséges helyen - például kisboltokban, multiknál, piacokon - mintát vettek az ellenőrök. Hozzátette: november 23-ától mostanáig 55 ember 1000 munkaórát fordított ezen tételek ellenőrzésére, és az ellenőrzést tovább folytatják.

(MTI)