A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) idei Országos Parlagfűmentesítési Programja az Önkéntesség Éve keretében pályázatot hirdet önkormányzatok számára.
A tárca kapcsolódva a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium országos kezdeményezéshez, összesen 50 millió forintot különített el erre a célra az idei előirányzatból. A VM pályázatának célja, hogy az egész országot mozgósítása, a társadalmi szolidaritást erősítse, hiszen különösen fontos, hogy mindenki tegyen azért, hogy egészséges környezetben élhessünk. A helyhatóságok maximum 250 ezer forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek az önkéntesen szervezett parlagfű irtásra, illetve az ezekhez szükséges szerszámok, védőfelszerelések beszerzésére és a lakosság szemléletformálására, tájékoztatására.
Az elbírálásnál előnyt jelent, ha a pályázó a társadalom minél szélesebb rétegeit mozgatja meg, például közintézmények dolgozóit, civil szervezeteket, helyi szerveződésű csoportokat a település lakosságát, illetve minél szélesebb körben a parlagfű elleni védekezéssel kapcsolatos oktató tevékenységet végez.
A pályázati dokumentáció letölthető innen.
A pályázatokat " Parlagfűmentes település pályázat" jeligére a Vidékfejlesztési Minisztérium 1055 Budapest Kossuth tér 11. címre kell beküldeni. Beadási határidő: május 25.
(Vidékfejlesztési Minisztérium)