Interaktív erdei élménypálya, kutyás szarvasgomba-keresés, kirakodóvásár, kézműves sarok, gyógynövény bemutatók, ismeretterjesztő előadások várják az érdeklődőket péntek délutántól szombat hajnalig Budapesten, a Vajdahunyad várban kialakított Erdő Szentélyében.
A nyílt napot a Vidékfejlesztési Minisztérium szervezi az Erdők Nemzetközi Éve alkalmából. Kardeván Endre államtitkár az eseményen hangsúlyozta, hogy munkát ad és a környezet állapotát is javítja az erdőgazdálkodás. A programmal egyebek mellett arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy az erdők világviszonylatban a fenntartható fejlődés egyik legfontosabb alapját jelentik.
A nyílt nap elsődleges célja az erdő-ember kapcsolatának erősítése, bemutatva az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program erdészettámogató sikereit, az erdészeti igazgatás munkáját és a fenntartható erdőgazdálkodási tevékenység hazai jellemzőit. Kardeván Endre élelmiszerlánc- felügyeleti és agrár-szakigazgatási államtitkár az eseményen azt mondta, hogy mindenki számára nyilvános, átlátható és számon kérhető lesz az erdőgazdálkodás. A civilek is beleszólhatnak majd a lakóhelyük környezetében található erdők sorsának alakulásába. További újdonság, hogy idén a magántulajdonú erdőkben is lehetőség nyílt a közfoglalkoztatásra. Több mint 800 ember alkalmazására vállalkoztak a magán erdőgazdálkodók, akik a hazai erdők csaknem negyven százalékának birtokosai.
A Múzeumok Éjszakája alkalmából tartott program kicsiknek és nagyoknak egyaránt izgalmas. A Vajdahunyad vár udvara és gótikus épületrésze, az Erdő Szentélye péntek délután négy órától másnap hajnal két óráig várja az érdeklődőket. A vendégek kézműves foglalkozásokon, gyógynövény bemutatókon, az erdők titkairól és az erdőgazdálkodásról szóló színes, ismeretterjesztő előadásokon vehetnek részt. Az Erdő Szentélyében egy interaktív erdei élménypálya is nyitva áll kicsik és nagyok előtt.
Tizenöt perces ismeretterjesztő előadásokkal is készülnek a szervezők. Ezekből többek között megtudhatja a hallgatóság azt, hogyan tudunk beleszólni a lakóhelyük környékén lévő erdők sorsába. Arra is választ kapnak, hogy miért fontosak az erdők a klímaváltozás hatásainak kiküszöbölésében. Megismerkedhetnek az erdők sokaknak ismeretlen lakóival, az erdei rovarok csodálatos világával, az erdei vadakkal, az erdő és a vadállomány kapcsolatával. Új erdei kirándulóhelyeket mutatnak be a Közép-magyarországi régióban, valamint hallhatunk az erdei kerékpározás, lovaglás lehetőségeiről is. Az erdei gombagyűjtésről és az értékes szarvasgombáról is sok mindent megtudhatnak a látogatók.
A társadalom és az erdő kapcsolata jelentősen megváltozott az elmúlt évtizedekben. Ennek egyik oka, hogy ma már nem a fa az elsőszámú tüzelőanyag, ráadásul napjainkban a lakosság nagy része városokban él, így térben is messzebb kerültek az erdőtől. Mindezek miatt is fontosak a mostanihoz hasonló események, ahol fel lehet hívni a figyelmet az erdő fontosságára.
(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)