Bár Magyarország nem gazdasági hatalom, mégis van egy iparága, amire büszke, amivel kivívta Európa elismerését. Nyolc hazai gyár, 130 milliárd forintos éves forgalom, 2500 munkahely – így jellemezhető Magyarország édesipara, a számok magukért beszélnek.
Hazánk édesipari eredményeinek elismeréseképpen Belgium és Svájc után 2011-ben Magyarország kapta a házigazda szerepet az Európai Édesipari Szövetség éves közgyűlésének megrendezésére. A nemzetközi szervezet mindig a szövetség valamelyik tagországában tartja közgyűlését, amelyen az EU27 országok teljes tagsága képviselteti magát.
A pénteki eseményen Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeleti és agrár- szakigazgatási államtitkár egyebek mellett a Közös Agrár Politika (KAP) 2013 utáni reformjával kapcsolatos elképzelésekről beszélt. Kiemelte, hogy az EU tagállamainak többsége elfogadja a bizottság által megfogalmazott célokat, így megerősítik a KAP-ra megfogalmazott három fő célkitűzést: Európának elegendő, biztonságos és jó minőségű élelmiszert kell előállítani elfogadható áron. Ezt úgy kell elérni, hogy természeti erőforrásainkkal okosan gazdálkodjunk, vigyázzunk a környezetre, az éghajlatra, törődjünk az állatok jólétével, és közben gondoskodjunk arról, hogy a vidéki térségek Európa teljes területén gyarapodjanak, és gazdaságilag életképesek maradjanak.
Kardeván Endre beszélt arról is, hogy széleskörű támogatást élvez az az elképzelés, hogy a kedvezőtlen természeti adottságokkal rendelkező vidékeknek nyújtott támogatásokat növeljék. Hangsúlyozta, hogy a KAP vidékfejlesztési politikája bizonyította létjogosultságát: továbbra is kulcsfontosságú az agrár-élelmiszeripar versenyképességének javítása, modernizálása és fenntarthatósága szempontjából. Hozzátette: az uniós mezőgazdaság piacorientáltságát és versenyképességet fenn kell tartani.
Az Európai Édesipari Szövetséget 1959-ben, Rómában alapították. Az édesipari szektor európai szervezeteinek érdekképviseletét látja el, több mint 1800 céget foglal magában, melyhez a közép-kelet európai országok közül elsőként, a Magyar Édességgyártók Szövetsége 2000-ben csatlakozott.
(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)