A vidéki életet csak a hagyományokra alapozva, azokat továbbadva lehet megújítani - mondta Gyaraky Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszer-feldolgozási főosztályának vezetője a minisztériumban tartott szakmai konferencián.

A szaktárca a Nemzeti Vidékstratégia (NVS) egyik legfontosabb célkitűzésének, a "a vidék élni akar" jegyében vállalta társszervezőként a Hagyományos Termékeket Előállító Közösségek Világnapjának magyarországi eseményének megtartását. A szakmai fórum megrendezésében részt vállalt még az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI), valamint az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottsága (EOQ MNBÖ).

A tárca még 1998-ban indította el a Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) elnevezésű programját azzal a célkitűzéssel, hogy létrehozza Magyarországon a hagyományos és tájjellegű mezőgazdasági termékek és élelmiszerek gyűjteményét, és elősegítse gazdasági hasznosításukat. Ennek érdekében hozták létre a HÍR-védjegyet, amelyet eddig 91 terméknek ítélték oda.

A HÍR- gyűjteményben jelenleg mintegy háromszáz hagyományos termék szerepel szerte az országból. Juhász Anikó, az AKI osztályvezetője - egy felmérés kapcsán - többek között arról beszélt, hogy a HÍR-védjeggyel rendelkező hagyományos helyi élelmiszereket előállítók általában több segítséget szeretnének kapni áruik piacra juttatásához.

(MTI)