Fontos, hogy a fogyasztók tudatosan keressék a minőségi és a magyar termékeket - mondta Kardeván Endre élelmiszerlánc felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár az Agro+Mashexpo kiállítás megnyitóján.

A Vidékfejlesztési Minisztérium többfunkciós agrárgazdasági modell kialakításán dolgozik, amelyben az értékes, egészséges és biztonságos élelmiszerek előállítása mellett gondoskodni lehet a táj, az élővilág, a vízbázisok, továbbá a talajok termékenységének megőrzéséről, a vidék fenntarthatóságáról. Mindeközben az is fontos, hogy az itt dolgozó emberek munkát és megélhetést találjanak maguknak és családtagjaiknak egyaránt – hangsúlyozta az államtitkár.

Kardeván Endre szólt arról is, hogy a magyar élelmiszerek biztonsága továbbra is meghaladja mind a világ, mind Európa átlagát.

Ennek jellemzésére szolgál, hogy az Európai Unió élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó gyorsveszély-jelző rendszerének kimutatása szerint 2010-ben a kockázatosnak ítélt bejelentések sorában a magyar termékek mindössze 0,5 %-ot képviseltek. Ugyanez az alacsony kifogásolási arány nem mondható el az élelmiszerimportunkban jelentős szerepet játszó országok esetében.

A minisztérium vezetése továbbra is a magyar fogyasztók védelmét tartja a legfontosabbnak. Az államtitkár meggyőződése szerint a biztonság szerepe a jövő élelmiszerpiacán jelentősen felértékelődik.

Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt két évtizedben a szakmabeliek kevés vitatottabb fogalommal találkozhattak, mint a „magyar termék.” Ezért a Vidékfejlesztési Minisztérium rendelettel is szabályozni kívánja, hogy mi számít magyar terméknek. Ez a rendelet tisztább helyzetet teremt a hazai élelmiszerpiacon, hiszen a hatóság innentől kezdve teljes jogalappal tudja majd kiszűrni a fogyasztókat megtévesztő élelmiszereket. Még ebben az évben szeretnénk elérni, hogy csak az a termék nevezhesse magát magyarnak,amelyről hitelesen állítható, hogy valóban az – jelentette ki Kardeván Endre.

Az államtitkár szerint Magyarország a jövőben nem az olcsó tömegtermékek piacán lehet elsősorban sikeres. „Meg kell találnunk azokat a minőségre alapozó termékláncokat, amelyeket a vállalkozók összefogásával és kormányzati közreműködéssel nemzetközileg is sikeressé tehetünk. Mindannyiunknak: vállalatoknak, fogyasztóknak, munkavállalóknak, és ebből adódóan a kormányzatnak is ez most a legfontosabb érdeke – mondta Kardeván Endre.

A január 26-ától 29-ig tartó legjelentősebb agrárgép kiállításán ma az államtitkár Innovációs Díjakat és Okleveleket adott át a nyertes pályázóknak.

 A budapesti Hungexpo területén jelentkező Agro+Mashexpo-n 220 magyar és külföldi kiállító vesz részt, bemutatkoznak a Szőlészet és Borászat, valamint a Magyar Kert képviselői is. Az idén az EU Brüsszeli Bizottsága is jelen lesz standdal és szakmai programokkal a fórumon.

A három kiállításhoz több mint hatvan előadás kapcsolódik, szó lesz többek között a KAP jövőjéről, az állattenyésztés helyzetéről, a fiatal magyar gazdák törekvéseiről, a bioüzemanyagok felhasználási lehetőségeiről. Szakmai beszélgetéseket is rendeznek: Szabó Csaba miniszteri megbízott részvételével a vöröiszap katasztrófa utáni tájrehabilitációról, V.Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár részvételével pedig a magyar vidék jövőjéről.

(kormany.hu)