Az új HÍR-védjegyek mellett átadták a falusi és agroturizmus idei elismeréseit is a "Vidéki örökségeink a Kárpát-medencében” címmel rendezett konferencián.

A Vidékfejlesztési Minisztérium Hagyományok-, Ízek-, Régiók (HÍR) programja keretében működő 2014. évi HÍR-védjegyet az idén "A Bodrogköz Tájmúzeumáért Alapítvány" cigándi apróbéles, illetve a hajdúböszörményi "Civilek a Lakóhelyért" hagyományos repcetúra alapján készülő Kossuth kifli pályázata kapta.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba

A HÍR pályázatot 2009-ben írták ki először azzal a céllal, hogy a védjegy használati jogának elnyerésével a hagyományos és tájjellegű mezőgazdasági termékek és élelmiszerek ismertségét növeljék.
Az eseményen átadták a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének (FATOSZ) az Év Falusi Vendégfogódója címet is, amelyet heten kaptak meg.

Szabó Balázs, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője a konferencián kiemelte: a rendezvény összhangban áll a Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégia célkitűzéseivel, a vidéki Magyarország megújításával.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba

A kétnapos konferenciára meghívást kaptak a Kárpát-medencében lévő történelmi területek vidéki, falusi turizmusban érdekelt civil szervezetei is.

(Vidékfejlesztési Minisztérium)