Év vége az evés-ivás időszaka. Az egyiken túl vagyunk, de szilveszter még hátra van. Mozgalmas időszak ez a Nemzeti Élelmiszerlánc- Biztonsági Hivatal (NÉBIH) és a megyei igazgatóságok számára. Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszerlánc-felügyeletért és Agrárigazgatásért felelős államtitkára a Zalai Hírlapnak elmondta, az év végéig folytatják a fokozott ellenőrzéseket.

– Idáig a munkatársaink mintegy 3700 élelmiszer ellenőrzést végeztek, amelyek során 20 ezer mintát vettek. Ebből 2 százalék volt hibás termék, ami fél százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Eddig 4,3 millió forint bírságot róttunk ki, és 75 esetben folyamatban van a bírság megállapítása. Ez valószínűleg 59-60 millió forinttal növeli még a bírság összegét. Egyébként a bírság is kevesebb lesz, mint az előző évben, ez kedvező tendenciát jelez. Jóformán csak figyelmetlenségből származó hibákat találtunk, például a minőségmegőrzési, fogyaszthatósági idő lejárta után kinn felejtették a terméket a boltban. Ez nem jelent egészségkárosodáshoz vezető közvetlen veszélyt, de természetesen büntetünk érte.
Elsősorban a nagykereskedelemre fókuszáljuk a vizsgálatokat, hogy minél kevesebb olyan áru kerüljön a boltokba, amelyekkel probléma van. De a kiskereskedelmi egységekbe, vendéglátóhelyekre is megyünk. Ilyenkor a legfontosabb, ellenőrzések alá vont termékkör a baromfi és a hal, a sertés-, marhahús, illetve az ezekből előállított készítmények. Mindaz, amely az év végi ünnepekhez kapcsolódik. Ajánlom a vásárlóknak, nagyon figyeljenek, elsősorban a fogyaszthatósági időt ellenőrizzék a termékeken - mondja az államtitkár.

– Mint ismert, röviddel az ünnepek előtt 20 ezer liter metilalkoholt loptak el egy MOL-telepről. A mérgező alkoholfajtáról azóta nincs hír, de a közelmúltban, Csehországban előfordult, hogy szeszesitalokba keverve hoztak forgalomba metilalkoholt. Nem kell-e tartani ettől, kérdeztük dr. Kardeván Endrétől.

– Nagyon bízom abban, hogy nálunk ilyesmi nem fordul elő. Egyelőre nem sikerült megtalálni az ellopott metilalkoholt, de sokkal valószínűbb, hogy ezt üzemanyagba keverve használták fel. Túl nagy tétel ahhoz, hogy palackokban tudnák elrejteni. Ettől függetlenül lényeges, hogy aki az év végére tömény szeszes italt vásárol, csak zárjeggyel ellátott, biztos helyről származó árut vegyen. Természetesen a nyomozás tovább folyik ebben az ügyben.

Egy, az ellenőrzésben eddig hiányzó láncszemként említette az államtitkár a NÉBIH-en belül létrehozott, kiemelt igazgatósági csoportot. Mint elmondta, az országos hatáskörű csoport a nagyobb, kiemelt ellenőrzések teljes lebonyolítá-sára jogosult az egész országban. Olyan esetekhez mennek ki, amelyek fokozottan veszélyeztethetik az élelmiszerlánc biztonságát. Működésükkel kapcsolatban a vidékfejlesztési miniszter a múlt héten egészítette ki a NÉBIH működési szabályzatát. Egyébként Zalában még nem került sor a bevetésükre.

– Válságát éli a hazai sertéstenyésztés. Mit tudnak tenni az ágazat érdekében?


– A kormány jóváhagyta a minisztérium által készített sertésstratégiát. Ehhez az ágazatban folyamatban levő támogatásokat 2,6 milliárd forinttal bővítjük az állattartók számára. Az összeghez több pályázati címen lehet majd hozzájutni, amelyek 2013. január-februárban lesznek elérhetők. Egyébként ebben az évben a vidékfejlesztési tárca hatáskörébe tartozó, teljes uniós támogatást sikerült lehívnunk. Minden számunkra elérhető pénzt elhoztunk Brüsszelből, és a nemzeti támogatási részt is hozzátettük. A sertésprogrammal az a célunk, hogy 6 milliósra emeljük a sertéslétszámot. Elkezdtük a PRRS-mentesítési programot is. Ez a sertés egyik fertőző betegsége. Regionálisan mentesítünk, ősztől Zala és Vas megyében is folyamatban van ez a munka. Ha ez megtörténik, akkor úgynevezett négyesmentes állományból származó jószágot szabad csak behozni külföldről.

– Ez az intézkedés kapcsolatban van-e piacvédelmi szemponttal?


– Csupán azért nem szabad behozni a négy legfontosabb betegségtől védett sertésen kívül mást, nehogy visszafertőződjön a magyar állomány. Az más kérdés, hogy például Hollandiában sincs meg ez a védettségi fokozat, így az onnan kieső import malacot is Magyarországon kell előállítani.

(2013. december 28., Zalai Hírlap, Hajdu Péter)