A Földet a gazdáknak program keretében a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság által lefolytatott földhaszonbérleti pályázati eljárásokban nyertes gazdák vették át szerződéseiket Csopakon, a balatoni nemzeti park igazgatóságának központjában kedden.

(Az MTVA felvétele)

Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium állami földprogramért felelős államtitkára hangsúlyozta: a szocialista kormányok a nagy gazdaságokban hittek, az Orbán-kormány viszont a helyben lakó családi gazdaságokat próbálja meg támogatni. Amikor 2010-ben a kormány átvette a földügyeket, a nemzeti földalapnál kaotikus állapotokat találtak, kivéve a nemzeti parkokat - tette hozzá.

A Földet a gazdáknak program keretében 250 ezer hektár bérletét hirdették meg, megtízszerezve a földet korábban használó gazdák számát - ismertette az államtitkár. 2010 előtt a 600 ezer hektár állami tulajdonú földnek 600 használója volt; most a 250 ezer hektárt körülbelül hatezer gazda kapja meg - mondta.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Ismertette, a nemzeti földalapnál a pályázatok 80 százalékát természetes személyek nyerték el, a túljelentkezés általában két-háromszoros, de az a szempont, hogy a helyben lakó gazdálkodó jusson földhöz.

A kormány földpolitikai elképzelései szerint a földet kiemelnék az üzleti világból; a vidéken minél jobb színvonalú megélhetést biztosító forrásként tekintenek a földre - magyarázta Bitay Márton.
Bejelentette: a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén (Veszprém, Zala és Somogy megyében) 1400 hektár termőterületre 15 eredményes pályázat érkezett, 13 természetes személy nyert 10 éves szerződést. Egyikük, a mindössze 19 éves tapolcai gazdálkodó, Ferencsik Anna 59 hektár területet nyert el - emelte ki.

Reischl Gábor, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója elmondta: 2013. májusában 318 hektár termőföldet hirdettek meg, amire 10 pályázat érkezett, ebből hat volt eredményes. A szerződéseket az államtitkár, Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója, valamint Reischl Gábor adta át.

(MTI)