Áprilistól elindul a tejállatjóléti, szerkezetátalakítási támogatás, mondta Czerván György a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) konferenciáján. A hajdúszoboszlói rendezvényre öt megyéből érkeztek a mezőgazdasági termelők.

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében megvalósuló tejtámogatáshoz az Európai Unió 54 millió eurót biztosít, amelyet háromévenként 9 milliárd forint hazai forrással egészít ki a vidékfejlesztési tárca. A rendelkezés célja, hogy a mezőgazdasági termelésben az állattenyésztés versenyképessége erősödjön, szerepe növekedjen, az egyre hangsúlyosabb növénytermesztés mellett.

Az agrárgazdaságért felelős államtitkár ismertette az Új Széchenyi Terv agráriumot érintő intézkedéseit is. A program az egészségipar, a zöldágazat, a kis és közepes méretű vállalkozások fejlesztésén keresztül nyújt támogatást a mezőgazdaságból élőknek. Az Új Széchenyi Terv vállalkozásfejlesztési programjának része az Agrár Széchenyi Kártya, amelynek segítségével a termelők 25 millió forintos hitelhez juthatnak átmeneti likviditási problémáik kezelésére.

A tavalyi szélsőséges időjárás miatt az idén is fontos szerepet kap a belvízvédelem. Az idei és a 2010-es tapasztalatok alapján készül egy új kárenyhítési törvény, amelyet a tárca a tervek szerint ősszel terjeszt az Országgyűlés elé, és 2012. január elsejétől lépne hatályba.

Az államtitkár ismertette a magyar EU elnökség alatt kiemelt figyelemmel kísért, agráriumot érintő témákat. Magyarország érdeke az erős, kétpilléres szerkezetű Közös Agrárpolitika (KAP). Az Unió stratégiai célnak tekinti a közösség élelmiszerbiztonságának –minőségének javítását, a környezeti érdekeket szem előtt tartó élelmiszertermelés fenntartását, valamint a vidéki munkahelyek megőrzését.

(kormany.hu)