Hat középületet láttak el napelemekkel Tápiószecsőn, a beruházás értéke mintegy 100 millió forint, a projekt összköltségének 90 százalékát az Európai Unió támogatásából finanszírozták.

A beruházás átadásán Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára, Tápióság térségének országgyűlési képviselője elmondta, hogy a jövőre kezdődő hétéves uniós pénzügyi ciklusban az egy főre jutó uniós támogatás alapján Magyarország a 28 tagállam közül a második, tehát további jelentős fejlesztésekre lesz mód a kistérségekben is.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba

Az uniós forrásokra az energetikai beruházások területén is szükség van, e célra már csak azért is érdemes költeni, mert a tápiószecsőihez hasonló projekteknek köszönhetően jelentős rezsicsökkenés érhető el - tette hozzá.
"Vannak, akik indirekt módon az unióból való kilépés mellett érvelnek", ám mindenkinek látnia kell, hogy szükségünk van az uniós forrásokra, cserébe viszont tudomásul kell vennünk az ilyen pénzekhez kötött feltételeket - mondta az államtitkár.

Megjegyezte, hogy az agrárium területét érintő jövő évi 725 milliárdnyi támogatás több mint 80 százaléka is uniós forrás lesz.
Jelezte: dolgoznak azon, hogy az új uniós ciklusban Pest megye Budapesthez képest a korábbinál nagyobb arányban jusson forrásokhoz, s a megye leghátrányosabb térségei - például a nagykátai - még ennél is erőteljesebb támogatást kapjanak.

A kormány céljai között az államadósság és a devizahitelesek problémájának kezelése mellett az önkormányzatok adósságának rendezése is kiemelt helyet foglal el - mondta Czerván György, és megismételte, hogy a jövő évtől az 5 ezer lelkesnél nagyobb települések adósságát is teljes mértékben átvállalja az állam.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba

A Pest megyei nagyközség most átadott napelemes beruházásáról Bata József (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, hogy a polgármesteri hivatal mellett három helyi iskola, valamint a vízmű és a központi konyha tetejére szereltek fel napelemeket, jelentős pénzügyi megtakarítást remélve. Kiemelte, hogy az önkormányzat 10 milliós önrésze a számítások szerint 3 év alatt megtérül.

A 6 épületre összesen 458 napelem-táblát telepítettek, az érintett intézményekbe visszatáplált energia több mint 35 családi ház éves energiafogyasztását biztosítaná - ismertette Halgas Csaba, a kivitelező Merkapt Vállalkozó Kft. ügyvezető igazgatója.

(MTI)