Hamarosan anyagi támogatást kaphatnak a Hajdú-Bét Rt. és leányvállalata, a Novafarm Rt. károsultjai - közölte Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára a keddi sajtótájékoztatón.

Az államtitkár erről azt követően beszélt, hogy a vidékfejlesztési tárcánál másfél órás egyeztetést folytattak a kormány április végi döntése alapján a károsult gazdálkodók képviselőivel a segítségnyújtás konkrét lehetőségeiről.

Fotó: Árvai Károly

Czerván György a pénzügyi segítség konkrét összegéről még nem beszélt, mint mondta, annak részleteit most dolgozzák ki a tárca szakértői.

Az államtitkár aláhúzta: a vidékfejlesztési tárca olyan megoldást szeretne kínálni a Hajdú-Bét károsultaknak, amely valódi, gyors és hatékony megoldást jelent számukra.

Ónódiné Demeter Éva, a károsult gazdálkodók és családok képviselője arról beszélt, hogy mintegy 500 családot érintett a Hajdú-Bét felszámolása. Az érintett családok közül 100 állt közvetlenül kapcsolatban a céggel.
A Hajdú-Bét beszállítóinak kára elérte a 10 milliárd forintot, ebből az összegből a kis- és közepes vállalkozások mintegy 1,3 milliárd forinttal részesedtek. A kistermelők kára pedig mintegy 200 millió forintra rúg.

A debreceni központú Hajdú-Bét egykor Magyarország egyik legnagyobb baromfifeldolgozója volt. A víziszárnyas termékek előállításában európai összehasonlításban is az egyik legjelentősebb kapacitással rendelkezett.

Fotó: Árvai Károly

Előbb 1998-ban, az orosz válság miatt került a cég a csőd szélére. Ekkor szállt be tulajdonosként a Wallis Rt., amely 1999-ben többségi tulajdonos lett. A Hajdú-Bét mérlege 2001-ben ismét  eredményes lett. A 2003-ban kialakult, legfőképp a víziszárnyas-piac szereplőit sújtó válság azonban különösen súlyosan érintette a vállalatot. A cég nem tudott fizetni a beszállítóknak, és önmaga ellen kért felszámolást.

(MTI)