A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a Magyar Élelmiszerbank Egyesület közreműködésével fórumot indít az élelmiszerpazarlás és veszteség csökkentése érdekében - jelentette be a tárca agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Feldman Zsolt a fórum létrehozásának és működtetésének fő célkitűzéseként jelölte meg a magyarországi élelmiszerhulladék mennyiségének felmérését és jelentős csökkentését. Ezért várják, hogy a fórumhoz csatlakoznak az ügyért tenni szándékozó szervezetek és vállalatok.

Feldman Zsolt emlékeztetett: az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) becslése szerint az emberi fogyasztásra szánt élelmiszer egyharmada veszendőbe megy a világon. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter ezért kezdeményezte az élelmiszerveszteségről és pazarlásról az uniós szintű vitát a múlt év nyarán az EU Agrárminiszterek Tanácsában.

A helyettes államtitkár elmondta, a fórum munkájában való részvétel önkéntes és ingyenes.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba

Elmondta, először a helyzetet mérik fel, mivel nem tudható pontosan, hogy Magyarországon milyen mértékű az élelmiszerpazarlás és az ebből származó veszteség. Ezután következik az érdemi munka, amelyben kiemelt szerepet kap a szemléletformálás és a jó gyakorlatok bemutatása. Közölte: a konzultatív testület - a fórum - titkársági teendőit a Magyar Élelmiszerbank Egyesület látja el.

Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke kiemelte: fontos kezdeményezés indul útjára a főrum létrehozásával, mivel az élelmiszerpazarlás és a veszteségek csökkentése sok embert hozhat könnyebb helyzetbe. Kifejtette, az egyesület tapasztalata szerint egyre több intézmény, vállalat, szervezet vállal segítő szerepet Magyarországon a pazarlás és a veszteségek mérséklése érdekében. Ha az érintett szereplők közösen tudnak tenni az ügyért, az hatékonyabb - jelentette ki az elnök, hozzátéve: ezért van szükség a fórumra, az összefogásra.

Az MTI korábbi információi szerint Magyarországon az élelmiszerpazarlásból és veszteségből eredő kár több mint 1 millió tonnára becsülhető. A lakossági élelmiszerhulladék értéke a becslések szerint elérheti a 200 milliárd forintot.

(MTI)