Májusban már a második egymást követő hónapban mérséklődtek az átlagos élelmiszerárak globálisan, miután a tejtermékek, a szemes termények és az olajos magvak árcsökkenése ellensúlyozta a cukor és a húsfélék áremelkedését - áll az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) csütörtökön közzétett elemzésében.

A szervezet által minden hónapban kiszámított élelmiszerár-index májusban 207,9 pont lett, ami 2,5 ponttal (1,2 százalékkal) alacsonyabb az áprilisinál, amikor az élelmiszerárak csökkenését elsősorban az okozta, hogy Kína és Oroszország jelentősen visszafogta a tejtermékek vásárlását.  Egy évvel korábban, 2013 májusában a mutató jóval magasabban, 215,2 ponton állt.

Az indexet egy szemes terményeket, olajos magvakat, tejtermékeket, húsféléket és cukrot tartalmazó élelmiszerkosár árának változása alapján határozzák meg a FAO szakértői.

Tavaly összességében 1,6 százalékkal mérséklődtek az élelmiszerárak, ezen belül csökkent az olajos magvak, a cukor és a szemes termények ára, nőtt viszont a tejtermékeké és a húsféléké.

A FAO csütörtökön a szemes termények idei globális termésmennyiségére vonatkozó előrejelzését 2,458 milliárd tonnáról 2,48 milliárd tonnára változtatta, ami így minden idők második legnagyobb termése lehet.  A FAO ezzel egy időben 703 millió tonna körüli idei globális búzatermésre számít az egy hónappal korábban várt 701,7 millió tonna helyett. Az idei évre várt búzamennyiség 12,6 millió tonnával elmaradhat a tavalyi rekordmennyiségtől.

(MTI, FAO)