Az idén várhatóan 4,5 millió tonna kukoricát takarítanak be a gazdálkodók, ez elegendő a belföldi igényekre, miután az ország belső szükséglete 4-4,2 millió tonna - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára a Betakarítási Koordinációs Bizottság keddi ülése után.

A hétfői adatok alapján eddig az 1 millió 145 ezer hektár vetésterület 89 százalékáról 4 millió tonna kukoricát takarítottak be a gazdálkodók. A termésátlag 3,9 tonna hektáronként, valamivel jobb a korábban várt 3,5 tonnánál - ismertette a sajtótájékoztatón az államtitkár.
Czerván György hozzátette: 2006-2011-ben ugyan átlagosan évi 4 millió tonna kukorica jutott exportra, de azt a mennyiséget, amire az idén szüksége van az országnak, a magyar gazdálkodók meg tudták termelni a rendkívül rossz időjárási körülmények között is.

Napraforgóból a 617 ezer hektár vetésterületen 1,27 millió tonna termett, a betakarítással már csaknem teljesen végeztek - közölte az államtitkár. Szójából 60 ezer tonnát, burgonyából pedig 458 ezer tonnát takarítottak be, itt is már a munkák végénél járnak.

Cukorrépát 17 ezer hektáron termelnek az országban, a gyenge közepesnek mondható termés egyharmadát takarították be eddig - tette hozzá Czerván György.

Forrrás: VM Sajtóiroda

Őszi káposztarepcét a tervek szerint 230 ezer hektáron vetnek az idén, ennek 84 százalékát már befejezték. Az őszi árpát a tervezett 193 ezer hektár 85 százalékán vetették el mostanáig, az őszi búzát pedig a tervezett 1,1 millió hektár 42 százalékán - közölte az államtitkár.

A gabonafélékre bevezetett fordított áfával kapcsolatban Czerván György elmondta: az október végi áfabevallások után lesznek majd először pontos adatok, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálata alapján az eddigi tapasztalatok kedvezőek.

Forrrás: VM Sajtóiroda

A kormány az élő sertésre és a félsertésre január 1-jétől vezetné be a fordított áfát. A gabonafélékre a fordított áfát Romániában már korábban bevezették, míg a sertés esetében a magyar kezdeményezés az első. Informálisan megkezdődtek a tárgyalások az Európai Bizottsággal, a szükséges hivatalos lépéseket a Nemzetgazdasági Minisztérium teszi majd meg - közölte a VM agárgazdasági államtitkára.

A sajtótájékoztatón együttműködési megállapodást írt alá Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke és Gyuricza Csaba, a Szent István Egyetem Mezőgazdasági és Környezettudományi karának dékánja.

(MTI)