Január elsején életbe lépett az új kockázatkezelési rendszerről szóló törvény. A jogszabály egységes szerkezetben tartalmazza a termőföldről, az agrárpiaci rendtartásról szóló törvény és a Polgári Törvénykönyv ide vonatkozó rendelkezéseit.

A jogalkotó szándéka az volt, hogy az eddig szinte kizárólag csak a mezőgazdasági termelő által viselt kockázatokat megossza a felvásárlók, a biztosítók, az állam, sőt, adott esetben a földet haszonbérbe adó tulajdonosok között – tudtuk meg Feldman Zsolt helyettes államtitkártól, aki arról is tájékoztatást adott, hogy január végéig megszületnek a végrehajtási szabályok.

Az előzményekről szólva a helyettes államtitkár a 2010-es évet említette, amikor világossá vált, hogy az addig működő, általa „fapadosnak” nevezett agrárkárenyhítési rendszer nem működik. Ráadásul a tapasztalatok azt mutatták, hogy egyre kevesebb termelő köt mezőgazdasági biztosítást, aminek pedig egyenes következményeként a biztosítók közötti verseny is csökkent. – Beavatkozásra volt tehát szükség, rendszerszintű megoldást kellett találni – hangsúlyozta Feldman Zsolt.

- Volt-e olyan európai minta, aminek tapasztalatait felhasználták?

– Sokat tanulmányoztuk a spanyol módszert, amit azonban adaptálni kellett a magyar gazdálkodói kultúrára, a hazai biztosítókra és természetesen a Kárpát-medencei klimatikus viszonyokra. Ilyen értelemben tehát egy teljesen magyar kockázatkezelési rendszer született, amely nem kizárólag a kárenyhítés szűken vett fogalmával operál, hanem a mezőgazdasági termelést érintő kockázatok megosztására törekszik. Új filozófiát szerettünk volna meghonosítani, hiszen az eddig szinte kizárólag csak a mezőgazdasági termelő által viselt kockázatokat igyekszünk, igyekeztünk teríteni. Részben a mezőgazdasági terményeket felvásárlók, a biztosítók, az állam, adott esetben még azoknak a tulajdonosoknak a körében is, akik haszonbérbe adják a földjüket. Tehát egyrészt a rendszer megerősítéséről, másrészt egyfajta kockázatterítésről beszélünk, ami azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség a termelők fokozottabb részvételére.

- Menjünk sorban. A kárrendezés mennyiben lesz más, mint eddig?

– Kétpilléres, egymással szorosan összefonódó rendszert hoztunk létre, ami az eddig működő agrárkár-enyhítési rendszer javított változata. Az első pillért azok a tagok alkotják, akik kötelezően tagjai lesznek a rendszernek (ezt a kört egyébként kiterjesztettük), a másikat pedig az üzleti biztosítás, a biztosításidíj-támogatás rendszere jelenti. Kötelezően tagjai lesznek az első pillérnek, az állami kárenyhítési rendszernek ültetvények esetében az egy, szántóföldi növénytermesztés esetén a tíz, illetve szántóföldi zöldség- és gyümölcstermesztés esetében az 5 hektár fölött gazdálkodók. Akik nem tartoznak egyik méretkategóriába sem, önkéntesen csatlakozhatnak a rendszerhez, ebben az esetben azonban – hogy kiszámíthatóvá tegyük a működését – három évig nem léphetnek ki belőle. Ezen túl vannak az Európai Unió szabályozásából fakadó olyan kötelezettségek is, amiket át kellett vennünk. Ennek megfelelően azok, akik nem kötnek mezőgazdasági üzleti biztosítást, az állami kárenyhítő juttatásokat csak 50 százalékos mértékben tudják igénybe venni. Ez pedig azon túl, hogy – szerintem nagyon hasznosan – az öngondoskodást ösztönzi, azt jelenti, hogy a konstrukció valóban a két pillér együttes használata irányába mutat.

- Milyen összeg áll kárenyhítésre rendelkezésre, kapnak-e támogatást azok, akik üzleti biztosítást is kötnek?

– Kezdjük az utóbbival. A biztosítási díjak támogatásához a közvetlen kifizetések nagy borítékjából csípünk le forrást. Az idén például 7 millió eurót, ami folyó áron most 2,1 milliárd forintnak felel meg. Ehhez teszünk hozzá idén 700 millió forint nemzeti forrást, ami összesen 2,8 milliárd forint biztosítási díjtámogatást jelent. A biztosítási díjakhoz ezzel 65 százalékos intenzitású támogatást tudunk nyújtani. Ehhez kapcsolódik a másik oldalon a termelői befizetésből és az állami hozzájárulásból összerakott forrás, a kárenyhítési alap. Ez a terveink és reményeink szerint duplája lesz a mostaninak, hiszen 4,1 milliárd forintos termelői befizetéssel és kötelezően ugyanennyi állami hozzájárulással számolunk, ami 8,2 milliárd forint. A jövőben kockázatkezelésre tehát a kettő összege, 11 milliárd forint áll majd rendelkezésre.

- Egyes vélemények szerint a kárenyhítő alap és a biztosítók kárfelmérési rendszerét össze kellene hangolni.

– Ahhoz, hogy valaki kárenyhítési juttatást kapjon, az kell, hogy az őt ért kárt bejelentse. Ennek tényét a kormányhivatalhoz, a falugazdászhoz jelentjük be ma is és a jövőben is így kell tenni. A hivatal a falugazdász révén állítja ki azokat a hatósági bizonyítványokat, amelyek igazolják a termelőt ért kárt, annak típusát és mértékét. Ez a feladat továbbra is a falugazdászoknál marad. Az üzleti biztosítások esetében, ahogy bármely más biztosításnál szokás, a biztosító szakértője méri fel a kárt. Az állami és a biztosítói kárfelmérést tehát nem egy szervezet végzi, ilyen értelemben sem személyi állományában, sem felvételi idejében nem ér össze. Az adatokat és információkat azonban kicserélik és összehangolják, meglehetősen disszonáns volna ugyanis, ha homlokegyenest eltérő eredmények születnének. Nagyon sok szereplős a rendszer, hiszen a termelő a falugazdásszal vagy a biztosító képviselőjével találkozik, a különböző károkat az MgSzH összesíti, majd a kifizetőként is működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megállapítja a kárenyhítő juttatás jogosultságát. De részt vesz a munkában az Agrárgazdasági Kutató Intézet, amely a biztosítóktól és az MVH-tól származó adatok alapján referenciahozamokat fog számolni, s ezen túl olyan számításokat végez, ami alapján a rendszer tovább fejleszthető. Benne van az Országos Meteorológiai Szolgálat, mint az egyes meteorológiai jelenségekkel kapcsolatos autentikus forrás, továbbá a Földmérési és Távérzékelési Intézet, az ő munkatársaik pedig távérzékeléses módszerekkel képesek a mezőgazdasági káreseményeket lokalizálni. A törvényi szabályozás mögött tehát egy bonyolult intézményrendszert találunk. Ezek együttes munkája eredményezheti, hogy a termelő valóban jobb, magasabb színvonalú szolgáltatást kap, a szakigazgatás pedig megalapozottabban tudja majd a szükséges költségvetési forrásokat tervezni vagy a rendszert továbbfejleszteni. A lényeg, hogy információra van szükségünk!

- Azon túl, hogy a rendszer lehetővé teszi a kár enyhítését, mi ösztönzi a termelőt arra, hogy megelőzze a bajt?

– A saját, jól felfogott érdekén túl egyrészt az, hogy az új kockázatkezelési rendszerben agrárkár-enyhítési juttatást például belvíz esetében 5 éven belül legfeljebb háromszor lehet igénybe venni. Ez azt jelenti, hogy akinek ennél többször kerül belvíz alá a területe, és többször jelenti be, ha öt évben ötször történik ez meg, akkor is maximum háromszor kaphat ilyen típusú kárenyhítő juttatást az állami rendszerből. Úgy gondolom, ez komoly ösztönző elem. S ha már a belvíz szóba került, azt is el kell mondani, hogy olyan kárnem ez, amely remélhetőleg egyre kevésbé jelent majd problémát. Jelenleg is dolgozunk azon, hogy pontosan lokalizáljuk azokat a területeket, amelyek folyamatosan belvízveszélynek vannak kitéve. A belvíz nagyon komoly gond, nem is tudtuk a biztosítási díjtámogatási konstrukcióban kezelni. Ma még olyan nagy rizikó, ami aránytalanul megdrágítaná a biztosítási konstrukciókat.

- Ezen túl a törvény hatálya nem terjed ki az állattenyésztőkre sem. Van-e remény rá, hogy a jövőben őket is bevonják?

– Az állattenyésztés szempontjából a mostani rendszer valóban nem tartalmaz lehetőségeket. Komoly szakmai dilemmát okozott ugyanis, hogy miként lehetne kezelni a rétek, legelők tekintetében a hozamkiesést, a hozamérték-csökkenést, hogyan lehet ezt szakmailag megalapozottan és a kárenyhítési támogatásra való jogosultság szempontjából is érthetően kiszámolni. Erre egyelőre nem találtunk jó megoldást. Természetesen azon vagyunk, hogy itt is előre tudjunk lépni, újra nekirugaszkodunk, hogyan lehet a rendszer alapjául szolgáló hozamérték-csökkenést szakmailag, tudományos és minden más szempontból megalapozottan kiszámítani rétek, legelők, gyepek esetében. De még ha sikerül is, további kérdésként merül fel, hogy ha egy szántóföldi kultúra esetében ezer forint a hektáronkénti hozzájárulás, ami a megtermelt értékkel valamilyen arányban van, rétek, gyepek esetében vajon milyen értéket kell megállapítanunk ahhoz, hogy utána még érdemleges kárenyhítési juttatásban részesülhessen az ilyen területen kárt szenvedett gazdálkodó.

- A kár enyhítése mellett a törvény kitér a vis maior esetekre is. Hogyan segíti az önhibájukon kívül ellehetetlenült gazdálkodókat?

– A mostani szabályozásba átemeltük a tavaly az agrárpiaci rendtartási törvényben megfogalmazottakat, nevezetesen, hogy semmis az a kikötés, amely a mezőgazdasági terményértékesítési szerződések esetében a kárt szenvedett termelő számára fedezeti vásárlási kötelezettséget ír elő. Itt köszön vissza a kockázatok megosztására irányuló filozófia, és itt kell még egyszer hangsúlyozni az állam által kiállított hatósági bizonyítványok (hogy adott termelő, adott területen, meghatározott mértékű káreseményt szenvedett) hitelességének és megalapozottságának fontosságát. Komoly pénzek sorsa múlik ugyanis azon, hogy a hatósági felmérések és ellenőrzések milyen színvonalon, milyen hitelességgel bizonyítják ezeket a károkat.

- Hogyan lépnek be a kockázatközösségbe a haszonbérbeadók?

– A kockázatok megosztásánál nem megkerülhető, hogy azok is részt vállaljanak ebből, akik adott esetben a termelési alapot, a termőföldet biztosítják a haszonbérlőnek. Olyan egyértelmű rendelkezést tettünk bele a törvénybe, amely alapján mindazokat, akiknek hatósági bizonyítványuk van arról, hogy adott területen hozamérték-csökkenést szenvedtek el, kötelező módon haszonbér-mérséklés illet meg. Ennek az a feltétele, hogy amint a gazdálkodó megkapta a hatósági bizonyítványt a káreseményről, arról nyolc napon belül értesítse a bérbeadót, és meg kell jelölni azt, hogy milyen mértékű haszonbér-mérséklést tart az adott körülmények között elfogadhatónak. A felek a haszonbérleti szerződésben rendelkezhetnek arról, hogy miképpen fogják a hozamérték-csökkenésre vonatkozó jogszabályokat alkalmazni. Fontos kiemelni, hogy ez a típusú kedvezmény csak a legalább helyben szokásos mértékű haszonbérleti díjat fizető haszonbérlőt illeti meg.

- Szükséges-e, érdemes-e ehhez módosítani a jelenleg érvényes haszonbérleti szerződéseket?

– A törvény azt mondja ki, hogy amennyiben a termelő a jogszabályban meghatározott természeti jelenségek következtében előírt mértékű kárt szenved, és ennek bekövetkeztét az illetékes hatóság igazolja, úgy a termelőt haszonbér-csökkentés illeti meg. A szerződés a szerződő felek közti jogviszonyt szabályozza, a törvény csupán kiegészítést jelent mindehhez. Amennyiben az említett esemény bekövetkezik, úgy a rögzített bérleti díjnál kevesebbet kell kifizetni. A viszony ettől függetlenül változatlan, csak az abból fakadó kötelezettségeket a meghatározott kiegészítéssel kell értelmezni. A bekövetkezett kár és az ezt alátámasztó igazolás egy évet érint, így ennek következtében a díjmérséklés is csak arra az évre vonatkozhat. A szerződés ezzel szemben a teljes szerződéses időszakot egységesen alakítja, így az eseti beavatkozás nem ésszerű. A földadóról szóló törvény ez idáig is tartalmazta a bérleti díj csökkentésének kitételét, ez mégsem eredményezett szerződésváltoztatást. Jelen esetben nem történt más, mint a földadóról szóló törvény hatályos intézkedéseinek átemelése a kockázatkezelési törvénybe. Mindezek alapján meggyőződésünk, hogy nem kell, sőt, nem lehet szerződést módosítani emiatt.

- Mint minden jogszabály, ez is a gyakorlatban méretik meg. Ehhez azonban még szükségesek a végrehajtási rendeletek. Ez a munka hol tart?

– Az idei esztendő a rendszer próbaéve lesz. Ilyen értelemben biztosak vagyunk abban, hogy a tapasztalatok alapján finomhangolásra lesz szükség. Elkészültek, illetve készülnek azok a végrehajtási jogszabályok, amelyek élettel töltik meg magát a törvényt, így elkészült a biztosításidíj-támogatás igénybevételére vonatkozó és készülnek a kárenyhítési rendszer működésének új részletszabályai, reményeim szerint január végére ezek is megjelennek. Bár a rendszer alapelvei a kárenyhítési alap tekintetében nem változtak, a biztosításidíj-támogatáshoz kapcsolódó részleteket most véglegesítjük a biztosítókkal és a korábban felsorolt intézményekkel. Ami a fejlesztés további irányát jelenti: minél biztosabb kárfelmérési rendszerre, kárfelvételi módszerekre van szükségünk. Ez az állam és a biztosítók szempontjából is nagyon fontos. A második legfontosabb fejlesztési irány a rendszer működtetéséhez szükséges adatbázisok létrehozása. Ma a magyar mezőgazdaság egyik rákfenéje az információhiány, információ nélkül sem gazdálkodni, sem segíteni nem lehet; adatszolgáltatás nélkül nem csak kockázatkezelést, termelési rendszereket sem lehet működtetni.

(Bárdos B. Edit, Magyar Mezőgazdaság, 2012. január 25.)