A Heti Válasz interjúja Czerván Györggyel.

– Sokan csak az elszalasztott lehetőségek tíz éveként emlegetik az uniós csatlakozás óta eltelt időszakot. Mennyire igaz ez a mezőgazdaságra?

– Bárki bármit mond, jelentős és szükséges lépés volt a magyar gazdaság, s ezen belül az agrárium számára az Európai Unióhoz való csatlakozás. A tagságnak összességében haszonélvezője volt a magyar mezőgazdaság. Gondoljunk csak arra, hogy idén a csatlakozás előtti költségvetési keret több mint háromszorosát tudjuk agrár- és vidékfejlesztési támogatásokra fordítani az uniós finanszírozásnak köszönhetően. Az eredmény nem is maradt el: 2004 és 2013 között a magyar mezőgazdaság termelése két százalékkal gyorsabban növekedett az EU átlagánál, tőkearányos nyeresége pedig a kétszeresére bővült.

– A nagy kép valóban kedvező, de mely területeken okozott kifejezett hátrányt vagy károkat az integráció?

– A szántóföldi növénytermesztés helyzete látványosan javult, ám a kertészet és az állattenyésztés teljesítményéről ez már nem mondható el. Az uniós cukorreform sem volt kedvező hatással a magyarországi termelésre, hiszen most a korábbi mennyiség egynegyedét termeljük meg. Kedvezőtlenül érintette a csatlakozás az élelmiszeripart is, amely a szerkezeti, hatékonysági problémák miatt nem tudta állni a versenyt a nyugat-európai versenytársakkal. E folyamatok egyben kijelölik a minisztérium agrárpolitikájának irányvonalát, amelyben kiemelt szerepe van a kertészetnek, az állattenyésztésnek és az élelmiszeriparnak.

– Mai ésszel hogyan tárgyalná le az egyes agrárfejezeteket? Mit tenne másképp?

– Hibásnak és előnytelennek tartom, ahogy az akkori kormányzat vállalta a felzárkózási szakaszt. Ez azt jelentette, hogy a termelők uniós forrású közvetlen támogatása mindössze a régi tagországok hasonló támogatásának 25 százalékáról indult, és csak tíz év alatt egyenlítődött ki. Nyilván Magyarország egyedül kevés lett volna ennek a megakadályozására, de a tárgyalásokon túl könnyen hagytuk magunkat „leszalámizni”. Pedig a visegrádi négyek keretein belül sokkal többet lehetett volna tenni, és talán elérhető lett volna egy legalább 2007. utáni sokkal gyorsabb felzárkózás. Azt sem tartom kedvezőnek, hogy az akkori kormányzat a végsőkig kardoskodott egy támogatási modell mellett, de felkészületlensége miatt az utolsó pillanatban kénytelen volt belekapaszkodni a Brüsszel által nekünk dobott mentőövbe, amelyet úgy hívnak, hogy egyszerűsített területalapú támogatási rendszer. Ebből viszont nem lehetett támogatni az állattenyésztést. Erre csak nemzeti költségvetési forrást fordíthattunk, az EU által megszabott feltételekkel, amelyek természetesen soha nem álltak a szükséges mértékben rendelkezésre. További súlyos hiba volt, hogy a sertés- és baromfiágazat támogatási eszközök nélkül érte meg a csatlakozást. Pedig az első Orbán-kormány előkészítette az átmeneti nemzeti támogatásokra vonatkozó mentesség iránti igényt, de az újabb tárgyaló delegáció visszalépett ettől 2002 decemberében. Nem árt tudni, hogy Finnország a csatlakozását követő tíz éven túl is nyújthatott nemzeti támogatást érzékeny ágazatainak. Ezek a hibák sajnos oda vezettek, hogy a növénytermesztés és állattenyésztés amúgy is kiegyensúlyozatlan aránya tovább romlott: a növénytermesztés részesedése az utóbbi években közel kétharmad volt.

– Mennyire javult a magyar agrárium versenyképessége az uniós támogatásoknak köszönhetően?

– Az agrártámogatások nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a mezőgazdaság – az éghajlati viszonyok ellenére – a rendszerváltás óta legstabilabb pénzügyi mutatókat tudta produkálni az elmúlt években. Az uniós csatlakozást követően, 2006 kivételével minden évben pozitív volt a nettó beruházás. Ez azt jelenti, hogy a pótló beruházásokon kívül volt erő kapacitásbővítésekre és technológiai fejlesztésekre is. Emellett a támogatások részben ellensúlyozták a gazdasági válság hatását, így a kedvezőtlen külső körülmények ellenére is történtek fejlesztések.

– Ezek szerint jól hasznosultak ezek a támogatások?

A fent említett folyamatok önmagukért beszélnek, de néhány alágazat példája is beszédes. Magyarország vetőmag-termesztése globális szinten is meghatározóvá vált. A világpiac ötödik legnagyobb exportőrévé nőtte ki magát, melyben kiemelkedik a kukorica- és a mustármag-termesztés. A csemegekukorica-termesztésben és -feldolgozásban a negyedikek vagyunk. De hogy ne csak növénytermesztési ágazatokat emlegessünk: nagy lehetőség rejlik a hazai meggytermesztésben, melynek nemzetközi sikeréhez jelentősen hozzájárultak a zöldség-gyümölcs ágazatban adható támogatások. A támogatáspolitika kézzelfogható eredményeket hozott a méztermelés növekedésében is. S végül: a szerkezetátalakítási programnak illetve a kedvező piaci lehetőségeknek köszönhetően nőtt a szarvasmarha- és juhállományok nagysága az elmúlt években.

– A jövőben hogyan fordíthatnánk még inkább előnyünkre az unió sokat bírált mezőgazdasági politikáját?

– Számos, a hazai agrárium számára fontos döntést tudunk kiharcolni, ha bizonyos fokú rugalmasságot és kompromisszumkészséget mutatunk a tárgyalásokon. A 2015-től hatályba lépő új közös agrárpolitika keretein belül hazánk elérte, hogy a kötelező fiatal gazda támogatás esetén a területi felső határ az eredeti javaslathoz képest jelentősen, 90 hektárra emelkedjen. Így a fiatal gazdák lényegesen több forráshoz juthatnak mezőgazdasági tevékenységük beindításához. Hasonló módon, több tagországgal karöltve lobbiztunk azért, hogy a következő esztendőtől megközelítőleg évi 170 millió eurót tudjunk olyan ágazatok támogatására fordítani, mint az állattenyésztés és a kertészet.

– A magyarok imádják a kiskapukat. Az uniós mezőgazdasági támogatási rendszerben még nem sikerült ezeket felfedezni és kihasználni?

– A Közös Agrárpolitika összetett jogrendszeren alapul, amelyben nem lehet „csak úgy” kiskapukat találni. Viszont a joganyag előkészítésében, tárgyalásában a magyar szakértők végig részt vesznek. Amennyiben előzetesen pontos elképzeléseink vannak arról, hogy egy adott jogszabályi helyet mire szeretnénk a gyakorlatban használni, akkor van arra lehetőség, hogy jó érveléssel úgy hajlítsuk, befolyásoljuk a végső szövegezést, hogy azzal egy különleges magyar igényt is ki tudjunk majd elégíteni. E konstruktív jogalkotásra számos példa van. Mivel Magyarország szabályozási kérdésekben igen aktív, gyakran „véleményvezérként” is tekintenek ránk. A számos példa közül konkrét esetként említeném a dohányágazat támogatását: egyedüliként értük el, hogy az amúgy tiltott, termelést ösztönző támogatást egy élőmunka ráfordításhoz kapcsolódó támogatással váltsuk ki ráadásul uniós pénzből, melynek végeredménye ugyanaz. A dohánytermelés — sok más országgal ellentétben — nálunk él és virul sok ezer, főként szabolcsi munkahely megőrzésével.

– A második Orbán-kormány a nemzeti érdeket állította gazdaságpolitikája középpontjába. Mennyire sikerült ezt az unióban képviselni az elmúlt tíz évben?

– A kép vegyes. Vannak jelentős sikerek, de látványos kudarcok is. Az utóbbira az egyik legismertebb példa az uniós cukorreform és annak súlyos következményei a magyar cukoriparra nézve. A sikerek közül talán a legfontosabb a most zárult közös agrárpolitikai reform, amely 2020-ig kijelöli az európai mezőgazdaság szabályozási és pénzügyi kereteit. Kitartó és alapos munkával az előzetesen kitűzött céljainkat szinte maradéktalanul elértük, sőt helyenként túl is teljesítettük. Így például a támogatási rendszer amúgy csökkenő pénzügyi kereteiből egy, az előző ciklusénál jóval nagyobb magyar szeletet sikerült kihasítanunk. Elértük azt is, hogy a következő szakaszban jelentős mértékben támogathatjuk érzékeny ágazatainkat. A fiatal agrárvállalkozók kiemelt támogatásán keresztül a mezőgazdaságban oly fontos generációváltást tudjuk elősegíteni. Sőt, egyedüli tagországként növelni tudtuk a csatlakozási szerződésben rögzített termelési kvótát az izocukor esetében.

(Heti Válasz, 2014. május 1.)