Interjú Czerván Györggyel.

- Azt lehet-e már tudni, hogy a KAP 2013-2020 közötti időszakban melyik kalkulációs módszert használjuk, illetve áttérünk-e az alaptámogatási rendszerre a mostaniról? Ha igen, akkor mikor?

Először is 2014 egy átmeneti év lesz, tehát ilyen szempontból nem vagyunk kényszerben. Bizonyos döntéseket azonban az év végéig szeretnénk meghozni. Most dolgozunk a hatástanulmányokon és a részletszámításokon, a végrehajtási rendelkezések most vannak születőben Brüsszelben. Tehát ezeknek az ismeretében lehet a pontos számításokat elvégezni, most előzetes számításokat készülnek, és ezt akarjuk majd év végével mindenképen a kormány elé vinni és eldöntetni, hogy milyen irányba megyünk. Tehát jövőre nem lesz semmilyen változás.

- Időben több lehetőségünk is van az átállásra, amennyiben úgy döntenek, ugye?

Igen, három opció van. Az egyik, hogy 2015-ben térünk át az alaptámogatási rendszerre, vagy 2018-ban, vagy 2020-ig maradunk a mostani rendszerben. Minden opciónak van gazdasági és politikai előnye és hátránya is, ezért kell elvégezni a számításokat, hogy a kormány el tudja dönteni majd.
Azért is fontos kérdés, mert az új földtörvény miatt, nagy átrendeződés várható. Lesznek, akik csak a következő időszakban jutnak földhöz, lesznek, akik még több földön gazdálkodnak majd, nekik pedig nem mindegy, hogy mekkora területre kapnak támogatást.
Ez egy fontos érv pro-kontra a rendszer bevezetésének az időpontja mellett. A kérdés az, hogy a földtörvénynek akarunk-e nagyobb kifutási időt adni, mert akkor az a jó, ha a mostani rendszer marad minél tovább. Vagy mielőbb át akarunk térni az új rendszerre. Ezeket alaposan kell mérlegelni. Van megoldás technikailag arra is, ha valaki a kiosztás után kezd gazdálkodni, akkor a nemzeti tartalékból támogatási jogosultságot kaphat majd, de nyilván annak a mértéke korlátozott lesz.

- Mikorra várható konkrétum?

Azt szeretnénk, hogy december közepéig a főbb csapásirányokról a tagállami kompetenciába tartozó döntések megszülessenek.
Ha már itt tartunk. A kisgazdaságok támogatási rendszerének bevezetését a tagállamok dönthetik el.

- Mi bevezetjük-e ezt a támogatási formát?

Mindenképpen be fogjuk vezetni. Az egész rendszer bonyolultabb lesz, mint a mostani, holott az volt a cél, hogy egyszerűbb legyen. Ez az egy pont, ahol tényleg egyszerűsítés lesz, tehát mindenképpen élünk vele. El lehet dönteni, hogy adott terület esetén a normál rendszerben jut több támogatáshoz a gazdálkodó, vagy az egyszerűsítettben, mert ennek van egy felső határa, 1250 euró üzemenként és évente. Ezt egyébként ki lehet számolni, nagyjából 3,5-4 hektárnál van az a válaszvonal, ameddig megéri az új támogatási forma. Természetesen a gazdálkodó akár 6-8 hektárra is mondhatja, hogy neki megéri, cserébe nem kell a zöldítéssel foglalkoznia. Ebben a támogatási formában ugyanis mentesülnek a zöldítési kötelezettség alól.

- Ezt a támogatás, mennyi termelőt érinthet, 20-25 százalékot?

Mi többel számolunk. Azt nem szabad elfelejteni, hogy ebbe a rendszerbe, egyszer, 2015. október 15-ig lehet bejelentkezni, kijelentkezni viszont bármikor. Ha kinövi magát a gazdaság, úgy már jobban megéri a másik rendszer szerint gazdálkodni. Mi úgy kalkuláltunk, hogy a regisztrált csaknem 180 ezer termelőből legalább 60 ezren ezt a rendszert fogják választani.

- Az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány azt nyilatkozta a Privátbankárnak, hogy az MNB Növekedési Hitelprogramjának hatására megnőtt a beruházások aránya az ágazatban. Nyilván ehhez pénz kell, és minél olcsóbban. Hogyan lehetne még jobban felfuttatni a beruházásokat?

Az ágazati beruházások további növeléséhez a mezőgazdasági termékek iránti keresletet kell megfelelő szinten tartani, lehetőség szerint növelni, Ennek több eszköze is lehet, például piacszabályozó eszközök, és az uniós állami támogatási szabályokkal nyújtott állami támogatások.

- Ezek milyen eszközök lehetnek?

Piacszabályozó eszközök lehetnek például a forgalomba hozatali minőségi követelmények előírása, hatékony minőségellenőrzéssel. Ide tarozik az eredetvédelem is. Emellett fontos a szürke-, illetve a feketegazdaság visszaszorítása, aminek az egyik eszköze lehet a fordított áfa, ilyen van a gabonánál. Ezt jó lenne kiterjeszteni a sertéstartókra is. Erősíteni kell a külgazdasági kapcsolatokat, és ehhez kapcsolódik, hogy itthon államilag finanszírozott marketingprogramokat kell indítani, mondjuk a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében.

- És az állami támogatások?

Az egyik cél, hogy a 2014-2020-as időszakban a rendelkezésre álló forrásokon belül a közvetlen mezőgazdasági célú beruházási támogatások részarányát növeljük. Szintén növelni kell az élelmiszeripari beruházási támogatásokat. November közepén indul egy már bejelentett hitelprogram 6 milliárd forintos kerettel, amihez a minisztérium 50 százalékos kamattámogatást ad. Ezeken kívül a kedvezményes beruházás finanszírozási programok további folytatása,  lehetőség szerinti kibővítése innovatív pénzügyi eszközökkel is cél.  Vagyis uniós forrásból finanszírozott pénzalapok, amelyből a nem bankképes ügyfelek is hozzájuthatnak fejlesztési forrásokhoz tőkejuttatás vagy hitel formájában.

- Nemrég azt nyilatkozta, elképzelhető, hogy még idén újabb forrásokra lehet pályázni. Milyen források nyílhatnak meg?


Itt arról van szó, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programon belül a 2007-2013-as időszak forrásait 100 százalékosan le akarjuk hívni, le akarjuk kötni.
És akkor nyitunk meg új jogcímeket, amennyiben szabadulnak fel forrásaink a már odaítélt támogatásokból. Ha már valamilyen odaítélt támogatásokat visszaadnak, mert nem tudják, vagy nem akarják megvalósítani, akkor ezeket is el akarjuk költeni, le akarjuk kötni. Akkor elképzelhető, hogy élelmiszeripar-fejlesztési programot indítunk be és gépi technológia tekintetében pedig állattenyésztést érintő gépi technológiai, például takarmányozással kapcsolatos fejlesztéseket támogatunk.

- Hogy látják, lesznek ilyen források? Nagyságrendileg mekkora összegről van szó?

Azt mondhatom, hogy biztosan lesz ilyen. Úgy néz ki, hogy ez meg fog valósulni a közeli napokban. A lista most készül, hogy miket tudunk ebbe belevenni. Az összeget még nem árulhatom el.

- A zöldség-gyümölcs ágazati stratégiáról hamarosan dönt a kormány. A program cselekvési tervében olyan adó- és járulékrendszer kialakítását tűzték ki célul, amely egységes adóterhelést jelentene az ágazatnak. Ez mit jelent?

A zöldség-gyümölcs ágazatban az idénymunka elég jelentős, az ágazat nagyon élőmunka-igényes. A kormány célja, hogy az élőmunka adóterheit csökkentse. Az idénymunka szabályozását is úgy alakította ki a kormány, hogy azt a lehető legkönnyebben lehessen kezelni.

- Mártonffy Béla, a Fruit-Veb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke szerint akár 100 ezer új munkahelyet is lehetne teremteni az ágazatban, természetesen fejlesztések után. Reális ez a szám?

Igen a százezer valós szám. Természetesen ez csak úgy lehet, ha a mostani 2,5 millió tonnás éves termésmennyiséget sikerül 1 millió tonnával növelni. Nagyon jó adottságaink vannak, ráadásul korlátlan a piaca a magyar zöldségek, gyümölcsöknek, amelyeknek a minősége, az íz-, aromaviláguk kimondottan jó. Nincsen kvóta az Unióban, a keleti piacok is igénylik ezeket a termékeket, tehát van rájuk fizetőképes kereslet.

(Privatbankar.hu, 2013. október 21.)