Hegmanné Nemes Sára az MTV Ma reggel című műsorában nyilatkozott 2012. október 12-én.

- Egészen más téma. Elkezdődik a Volán társaságok átszervezése. Itt költségtakarékosságról van szó, az utazás átszervezése, az utaztatás átszervezéséről van szó. Holdingok lesznek. Maga az egész folyamat 2014 végére fejeződik majd be.

Riporter: Átalakítják a volánt. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. az eddigi helyközi autóbusz közlekedést lebonyolító 24 Volán társaságból hét regionális szolgáltatót alakít ki. Az még nem dőlt el, hogy a cégeket beolvasztják, összevonják, vagy netán felszámolják, és helyettük újakat hívnak majd életre. A koncepció szerint a teljes szervezeti integráció 2014 végére valósulhat meg. A régiós átszervezéstől azt várják, hogy a helyközi közlekedési cégek az eddigieknél hatékonyabbak és versenyképesebbek lesznek, és ez a szolgáltatás minőségének javulásával is együtt jár majd.

- Hegmanné Nemes Sára a vagyonpolitikáért felelős államtitkár a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumból, kezit csókolom.

Hegmanné Nemes Sára, államtitkár, NFM: Jó reggelt kívánok.

- Hát nemcsak a Volánról lenne szó, hanem lenne itt.

Hegmanné Nemes Sára: Igen.

- Malév földi kiszolgáló... akkor induljunk a Volánnal. Ezt 2010-ben már a kormányváltáskor célul tűzték ki, és most indul el. De itt rohamléptekben. Tessék fölsorolni a menetrendet, hogy már a Volánnál járjunk.

Hegmanné Nemes Sára: Így van, a kormány a közösségi közlekedés átalakítása mellett döntött, amely egy komplex folyamat. Ennek legnagyobb eleme természetesen a MÁV átalakítása, és most értünk el ahhoz a ponthoz, hogy a Volán társaságokat is átalakítjuk. Összességében szakmai szempontok szerint megy a társaságok átalakítása. Az a terület, amely hozzám tartozik az a vagyonelem, mint gazdasági társaság átalakítása. Ugye a MÁV-okból, vagy a MÁV-ból magából és a MÁV-csoportból kisebb társaságot kívánunk létrehozni. Egy úgynevezett pályavasúti üzemeltetőt, és egy személyszállítási üzletágat. Ezt azért mondom el, mert a Volán társaságokból pedig egy nagyobb társaságot kívánunk létrehozni. Az egy regionális rendszerben, aztán egy nagyobb Volán holdingot, ami egyrészt kiegészíti, és nagyjából nem mondom, hogy versenytársa, de megfelelő kiegészítő gazdasági társasága lesz a MÁV-nak.

- És ebből én, mint utazó, - aki fölugrunk, ugrunk a buszra, hadd menjen -, mit fogunk érezni?

Hegmanné Nemes Sára: Az első és legfontosabb - ahogy mondtam - a szakmai szempontok. Tehát a fő cél az volt, hogy abban az esetbe, ha ahova vasút megy, és busz is megy, mondjuk, az ne egyszerre induljon. Mert ilyen egyszerű fogalmakkal élve, magyarán a menetrendi átalakítás az egyik legfontosabb eleme ennek. De azért azt tudni kell, hogy Magyarországon 3200 településből körülbelül 2000-be nem megy vasút. Ahol ugye a helyközi közlekedés...

- Még, ha van is sín.

Hegmanné Nemes Sára: Még, ha van is sín. De azért természetesen a kisebb vasúti vonalakat is folyamatosan felújítja, vagy szükség szerint elindítja a kormány. De ahova nem megy vasút, oda mennie kell nyilván busznak, és ennek egy racionális átszervezése történik meg. Ez azt jelenti, hogy régiókba szervezzük a Volán társaságok (...) lesz. Tehát hat az országban az Észak-Dunántúl, Dél-Dunántúl, ugye alföldi részek, és külön a Volánbuszok pedig a hetedik régióként, mint Budapest megmarad. Azt azért látni kell, hogy legfontosabb szempont - ahogy mondtam - a szakmai szempontok. Maga az átalakítás az nem elsősorban arról szól, hogy gyakorlatilag lényeges és nagy összegű pénzkivonást tudnánk megtenni a Volán társaságokból. Hanem pont arról szól, hogy kevesebbe kerüljön az államnak, és gyakorlatilag egy hatékonyabb működést hajtsunk végre.

- Tehát akkor itt elbocsátásokról is szó lehet? Hát nem kell annyi pénzügyi csoportvezető, nem kell annyi személyzetis, s a többi, s a többi.

Hegmanné Nemes Sára: Nagy létszámú elbocsátásokról nem lesz szó.

- Hát nyilván, valakinek vezetnie kell a buszt is persze.

Hegmanné Nemes Sára: Természetesen, természetesen az a vezető szervezet nem kell annyi. Ugyanúgy, ahogy a MÁV-nál sem kell annyi. Hiszen tudjuk, hogy mondjuk hat-hét társaságban hely lesz, akkor nem kell annyi adminisztrátor, és ügyvezetőből, vezérigazgatóból sem kell annyi. Ez ténykérdés.

- Jó, akkor mondhatnám... Maradjunk a földön, de mégse.

Hegmanné Nemes Sára: De buszsofőrből kell annyi.

- Mert a Malévről lesz szó. De hát nem, ugye a repülés, hanem a Ground Handling, a földi kiszolgálás.

Hegmanné Nemes Sára: Igen.

- Itt, ugye a Malév csődbe ment. Őket is érintette ez. Bár, most sikerült a fapados légitársaságokkal megállapodni, úgyhogy mégis csak rendben lesz ez. Bár, erőteljesen csökkentették a dolgozók fizetését is. Reméljük, ugye szimpatikus lehet, hogy a vezetőkét negyven százalékkal. Ez a megmaradás feltétele.

Hegmanné Nemes Sára: Igen.

- De hogyan tovább?

Hegmanné Nemes Sára: A Ground Handling és az úgynevezett Aeroplex az pedig egy Boeing gépeket szervizelő Malév táraság volt. Ezt a két céget a Malév felszámolásakor a Nemzeti Vagyonkezelő megvette a felszámolótól éppen azért, hogy ezt a céget megmentse az állam. Az azért tudni kell, hogy nagyon erős a verseny a földi kiszolgálók piacán, és multicégek jöttek létre, amelyben egy nagyon kis elem ez a Ground Handling, a Malév Ground Handling a néhányszáz emberével. Folyamatosan küzd a túlélésért. Az állam egyébként kénytelen üzleti alapon működtetni egy gazdasági társaságot. Ami annyit jelent, hogy megvesszük a társaságot. Azonnal a likviditási problémájuk megoldottuk. De hosszú távon a versenytársak nem fogják engedni, úgyhogy a Malévnél sem az állam tartsa fenn ezt a céget. Tekintettel arra...

- Hát, egész uniós előírások sem engedik.

Hegmanné Nemes Sára: Így van, tehát az Európai Unióhoz fognak menni, és nem szeretnénk úgy járni, mint a Malév. És tekintettel arra, hogy a ground handling, a földi kiszolgáló azok, akik a check-in pultoknál vannak például...

- Igen.

Hegmanné Nemes Sára: A reptéren, hogy - tudják a nézők is - az elsősorban egy személyi jellegű szolgáltatás, és a fapados légitársaságok árai bizony elég nyomottak. Az is nagy dolog, hogy megnyerte ezt a tendert. Úgy megnyerte ezt a tendert, hogy egyébként a nagy versenytársakhoz képest húsz-harminc százalékkal magasabb bérei vannak a Ground Handlingnek. Mi ezt a megértést és türelmet kértük...

- Vagy legalábbis voltak.

Hegmanné Nemes Sára: A dolgozók. Volt. A Ground Handlingnél most próbálunk igazodni ahhoz...

- Most is van, aha.

Hegmanné Nemes Sára: Hogy a megnyert piacokat megtartva természetesen legalább nullszaldósan működtetni tudja az állam. Mert, ha pénz kell, támogatás kell adnia, azt nem fogák engedni a versenytársak.

- Hegmanné Nemes Sára államtitkár asszony tisztelettel köszönöm, hogy befáradt hozzánk ma reggel.

(MTV)