Hegmanné Nemes Sára az MTV Ma reggel című műsorában, 2013.05.07.

Az egyik napilap egy kicsit sarkos hírt jelentetett meg, amelynek az volt az üzenete, hogy a bajba jutott ingatlanhiteleseket az Eszközkezelő munkásszállókon helyezné el. Hogy hogy néz ki a valóság, arról Hegmanné Nemes Sárát, a vagyonpolitikáért felelős illetékes államtitkárt fogom kérdezni. Kezét csókolom! Köszönöm, hogy eljött hozzánk.

Jó reggelt kívánok!

Ugye bajba jutott jelzáloghiteles és bajba jutott jelzáloghiteles között is van különbség. Mi most azokról beszélünk, akik talán a legnehezebb helyzetben vannak. Miről van szó? Tehát kik ezek az emberek és milyen problémájuk van?

Ugye a Nemzeti Eszközkezelő programja maga arról szól, hogy a bajba jutott lakossági devizahiteleseket az állam megsegíti, méghozzá olyan formában, hogy aki már kényszerértékesítés alá került lakásban lakik, azt gyakorlatilag azt a lakást az állam megveszi, és ez a devizahiteles bennmaradhat a lakásban bérlőként, és az állam esélyt ad neki rá, hogy visszavásárolja. Azt többször módosítottuk a jogszabályt annak érdekében, hogy minél többen részt vehessenek ebben a programban, illetve láttuk azt, hogy milyen sorsok vannak ezek mögött a devizahiteles és devizaadós lakosok mögött. Azt kell hogy mondjam, hogy ez a több mint háromezer ügy, amit jelenleg az Eszköz-kezelő kezel, ez mind egyedi ügy. Azt láttuk - és menet közben sajnos egyre több ilyen lakos van -, hogy nyilvánvalóan nem csak a devizahitelét nem tudta fizetni sok esetben az a lakástulajdonos, aki bajba került, hanem a rezsijét sem. Ezért aztán, hogy elkerüljük azt, hogy a bentlakó lakos, aki most már bérlőként lakik a saját lakásában, a rezsijét nem fizetve adott esetben lakhatatlan körülmények közé kerüljön, felajánlunk neki alternatív lehetőségeket. Erről szól ez az új program, amelyre a kormány felkérést adott a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak, hogy dolgozza tovább ennek a programnak a részleteit. Tehát arról van szó, hogy a devizahiteles bennmarad a saját lakásában, de sok esetben, bár nem kell devizahitelt fizetnie, nem tud rezsit fizetni. Ugye egy általános, tíz százalékos rezsicsökkentést célzott meg a kormány, amely szintén nagy segítség lehet neki, de ennek ellenére van olyan, aki ezt sem tudja vállalni, nem tudja fizetni. Megvizsgáltuk azt, hogy abban az esetben, hogyha a bérlő együttműködőként vállalja azt, hogy kisebb rezsijű lakásba beköltözik, aminek a rezsijét tudja fizetni, akkor nem kerül ki ebből a programból, adott esetben még a lakását is visszavásárolhatja most már öt év alatt, és gyakorlatilag nem kerül egy élhetetlen lakhatási helyzetbe. Vannak olyan bérlők, akik azt mondják, hogy nem tudják a jelenlegi lakásuk rezsijét fizetni, de vállalják azt, hogy máshova beköltöz-nek, és ott annak a rezsijét tudják fizetni. Tehát mindenképpen együttműködőkről kell, hogy szó legyen.

A sarkosítás alapjául szolgáló kérdés az azért áll. Tehát hogy tulajdonképpen milyen állami tulajdonú bérleménybe tudnak költözni? Ugye, mert az embernek az a tudata van, hogy állami bérlakások azok hát nincsenek, vagy alig vannak.

Valóban, a lakossági bérlakás programot az önkormányzatok viszik, tehát az önkormányzatok feladata, hogy szociális vagy nem szociális típusú bérlakásokat bérbe adjanak, azt viszont...

De az is nagyon kevés van.

Nagyon kevés van, és láttuk azt, hogy a Nemzeti Eszközkezelő sajnos egyre inkább állami bérlakáskezelővé is válik, tehát gyakorlatilag azok a devizahitelesek, akik ebbe a rendszerbe bekerültek, rövidtávon nem tudják megoldani a saját sorsukat. Ezért van az, hogy öt éven belül vásárolhatja vissza például a lakását, ahogy mondtam, de sok esetben van olyan, hogy nem fizeti a rezsijét. Nos, ez a program azt mondja, hogy ha fél éven túl egyáltalán nem fizet rezsiköltséget a bérlő, azért valamilyen együttműködést mutatnia kell, hiszen ezt - a lakásnak az alap víz- és áramszámláit - fizetni kellene, abban az esetben felajánljuk neki azt, hogy kisebb lakásba, alacsonyabb komfortfokozatú lakásba költözzön. Tehát senki nem kerülhet az utcára, viszont természetesen a bérlőnek vállalnia kell azt, hogy egy minimum rezsiköltséget fizet a lakásáért ahol él, ahol lakik. Erről szól ez a program, amelynek kapcsán jelenleg 305 olyan ingatlant vizsgáltunk meg, amely szóba jöhet...

Alkalmas lehet erre a célra.

...az állami tulajdonúként, így van.

Részletek később. Hegmanné Nemes Sára, köszönöm, hogy elfogadta a meghívásunkat.

Hegmanné Nemes Sára: Köszönöm szépen.

(MTV)