Iskolai oktatófilm is készül majd abból az alkotásból, amelyet elsőként pénteken, a Kommunista Áldozatok Emléknapján mutattak be az Uránia Nemzeti Filmszínházban, Fónagy János államtitkár részvételével. Az „Út a semmibe” című dokumentumfilm az 1950-es évek elején történt kitelepítésekhez vezető utat mutatja be, majd a volt kényszermunkások visszaemlékezései vezetik végig a nézőt a hortobágyi kényszermunkatáborok életén.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet támogatásával, a Kommunista Áldozatok Emléknapján, 2011. február 25-én, az Uránia Nemzeti Filmszínházban elsőként került bemutatásra az Út a semmibe című dokumentumfilm, melyből egy 8-10 részből álló oktatófilm készül középiskolások számára azzal a céllal, hogy hiteles és megdöbbentő képsoraival segítse a diákok történelmi ismereteinek bővítését.
A vetítés után tartandó fogadás előtt Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára méltatta az alkotást. A film az 1950-es évek elején történt kitelepítésekhez vezető utat mutatja be, majd a volt kényszermunkások visszaemlékezései vezetik végig a nézőt a hortobágyi kényszermunkatáborok életén. Teszi mindezt a nem is oly távoli közös nemzeti múltunknak egy olyan fejezetével, amelyről eddig többet hallgattak mint beszéltek, és amelyről való ismeret nélkülözhetetlen része a kommunista rezsim magyarországi ténykedéseiről alkotott objektív kép kialakításához.
(kormany.hu)