Az idősek tiszteletére adott Karácsony! címmel adventi jótékonysági koncertet a MÁV Szimfonikus Zenekar a Liszt Ferenc Zeneakadémián 2013. december 17-én. Az esemény fővédnöke Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter volt, a rendezvényen beszédet mondott Fónagy János, a tárca parlamenti államtitkára.

Fónagy János a kormány nevében köszönetet mondott az időseknek azért, hogy életüket becsülettel végigdolgozták, gyermekeiket gyakran nehéz körülmények között felnevelték. Reményét fejezte ki, hogy jól megérdemelt nyugdíjas éveikben sok örömüket lelik családjukban, unokáikban, közösségeikben. A kormány többek között a nyugdíjak emelésével és a rezsicsökkentéssel segítette és segíti az időskorúakat.



A Karácsony! című koncert célja az volt, hogy advent idején köszöntse és közös ünneplésre invitálja az időseket. Az érintett korosztályhoz tartozók az ismert budapesti nyugdíjas szervezeteknél igényelhettek ingyenesen koncertjegyeket.

A karácsonyi klasszikusokat felvonultató teltházas koncerten részletek hangzottak el Bach, Franck, Händel, Verdi, Csajkovszkij, Gounod, Massenet, Puccini és más szerzők műveiből. A rendezvényen fellépett Tracy Cox, az idei Operalia énekverseny győztese. A Plácido Domingo által alapított versengés idei nyertese először lépett színpadra Budapesten. Közreműködött még két kiváló magyar operaénekes – Kertesi Ingrid (szoprán), Andreas Magony (tenor) –, Kovács György trombitaművész és Mesterházy Gyula színművész. A MÁV Szimfonikus Zenekart Medveczky Ádám vezényelte.

(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kommunikációs Főosztály)