A Kormány 2013. május 15-i ülésén döntött a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló törvény végrehajtási kormányrendelete közszolgáltatás díját megállapító rendelkezésének megváltoztatásáról. A módosítás az 1 egységnyi munkaráfordításra figyelembe vehető legmagasabb, 4000 forintos összeget ötven százalékkal, 2000 forintra mérsékli.
A közszolgáltatás díjának meghatározása a kormányrendelet alapján az 1 egységnyi munkaráfordításra figyelembe vehető legmagasabb összeg megállapításával történik. Az ellátásért felelős önkormányzat az összeghatárra, a közszolgáltatási feladat tartalmára és a település szerkezetére figyelemmel helyi rendeletben rögzíti a tarifát. Az egységnyi munkaráfordítás figyelembe vehető legmagasabb összege 2013. július elsejétől legfeljebb 2000 forint lehet.
A kéményseprési díjak csökkentésével a Kormány újabb intézkedést tesz a családok terheinek mérséklése érdekében. 2013. július 1-jével további rezsicsökkentés valósul meg a víziközmű-szolgáltatásban és hulladékszállításban. A víz- és csatornadíjak az idén januári összeghez képest csökkennek tíz százalékkal. A szemétszállításért 2014 végéig a tavaly áprilisi ár legfeljebb 4,2 százalékkal megemelt összegének 90 százalékát kérhetik el a szolgáltatók.
A háztartások kiadásai a gáz, villamos energia és távfűtés januári költségcsökkentését követően idén júliustól további öt közszolgáltatásban mérséklődnek.
(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kommunikációs Főosztály)