„Magyarország új pályára lépett, ahol a munka jelenti a boldogulás alapját, és egy erős, összetartó, érdekeit lehetőség szerint érvényesítő nemzeti közösség készül fel az elkövetkező évtizedek kihívásaira” – mondta el dr. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára 2013. augusztus 20-án, Putnokon.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés és Putnok Város közös testületi ülésén az államtitkár kitért arra is, hogy a választók 2010-ben úgy döntöttek, új irányt szabnak a hazai dolgok folyásának, és nagy többséggel amellett szavaztak, hogy az ország építésében és működtetésében a magyar érdekeknek kell érvényesülniük. Fónagy János emlékeztetett az elmúlt évek eredményeire: az önkormányzati adósságok átvállalására, az IMF-hitel visszafizetésére, a túlzottdeficit-eljárás alól való kikerülésre, a devizahitelesek megsegítésére és a rezsicsökkentésre.
„Összességében el kell mondanunk, hogy amit Magyarország elért, azt kizárólag az összefogás erejére támaszkodva, és a nemzeti érdekek következetes képviseletével tudta megvalósítani” – zárta beszédét a fejlesztési tárca államtitkára.
(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kommunikációs Főosztály)