Interjú a 168 órában 2013. március 21-én.
A rezsicsökkentés olyan ötlet, amit a bankadóhoz hasonlóan sorra átvesznek majd az európai kormányok. A magukat piacinak nevező szereplőkkel meg az a baj, hogy semmilyen kockázatot nem vállalnak. Legalábbis így véli Fónagy János, aki beszél a MÁV-ról, a Malévról és korábbi államtitkárának korrupciót sejtető kijelentéseiről is. Az egykori közlekedési minisztert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium politikai államtitkárát, a rezsicsökkentést nyomon követő bizottság elnökét LAMPÉ ÁGNES kérdezte.

Miért akarják kicsinálni az energiaszektor résztvevőit?

– Erről szó sincs. Természetes, hogy a befektetők védik a pozícióikat. Másfél évtizeddel ezelőtt egy számukra rendkívül ígéretes és jól jövedelmező piacra érkeztek, és most zokon veszik, hogy mérséklődik a profitjuk. A magyarázat világos: az öt-hat éve tartó gazdasági válság hatásai alól mi sem vonhatjuk ki magunkat. Azt pedig nem lehet sokáig tűrni, hogy ennek minden hátrányos következményét kizárólag a fogyasztók viseljék. 

Az energiaszektort is megterhelte a válság.

– A magyarországi energiapiac évi ötszázmilliárd forintos üzlet, a csökkentés húsz-huszonkét milliárdot, vagyis 4-4,2 százalékot tesz ki. Ez senkit nem tesz tönkre. Ügyes társaság ez, tudja, mit csinál.

Tizenöt éve szétszedték a portfólióikat: a nagykereskedelmi, a hálózati, az ipari és a lakossági szolgáltatás közül az első hármon továbbra is jelentős a hasznuk.
A lakossági szolgáltatók között valóban nagy a különbség, és akad, amelyiknek romlott az üzleti pozíciója. De az európai piac legtöbb szereplője boldog lenne az egyes cégek által elért konszolidált üzleti eredménnyel. 
Egyesek szerint a kormány célja az, hogy veszteségessé tegye ezeket a közszolgálati cégeket, majd visszavásárolja őket a nyugati tulajdonosoktól. Az E.On-nal el is kezdték.

– Ne haragudjon, az egy teljesen másik történet.

Nem hinném. Állítólag olyan drágán vásárolta meg az állam, mint amennyivel kompenzálni tudta a díjcsökkentésből származó bevételkiesést.

– A szerződést még nem írtuk alá, a végleges összeg az aláíráskor lesz egyértelmű. Amikor a szakértők azt pedzegetik, hogy az E.On elmegy az országból, üzletágai közül vélhetően a lakosságira gondolnak. A többiből viszont a cégnek esze ágában sincs kivonulni. És bár nem ismerhetjük az E.On tizenöt évre szóló stratégiáját, az biztos, hogy azt nem egy tízszázalékos magyar, egyetemes fogyasztói árcsökkentés határozza meg.

Az állam a bankszektorral már eljátszott egy ilyen „lehúzós” meccset.

– A logika és a fogadtatás is ugyanaz.

A bankadó bevezetésekor is lehordtak minket mindenféle sztyeppei népnek, aztán Európában máshol is szép csendben bevezették. Írja föl: ennek is ráéreznek majd az ízére, és utánozzák. 
A szolgáltatók annyira felháborodtak, hogy beperelték az államot.

– A maguk módján abban korrektek voltak, hogy maradéktalanul végrehajtották a januártól bevezetett tízszázalékos árcsökkentést. Aztán pedig éltek a jogorvoslat lehetőségével.

A perben a Fővárosi Törvényszék a gázszolgáltatóknak adott igazat.
Erre Orbán Viktor a múlt hétfőn nagy műsort csapva botrányosnak nevezte a döntést, és bejelentette: az intermezzo után az eredetileg tervezettnél is nagyobb mértékben csökkenti a rezsit.

– Hatan pereltek, ebből öten az eljárási szabályok miatt. A kormány rezsicsökkentésről szóló döntése december tizenötödikén született meg, mi pedig január elsejével végrehajtottuk. Miközben az ágazati törvények szerint a piac harminc nap alkalmazkodási időt igényel.

És közben ott voltak a karácsonyi, újévi ünnepek.

– A kormány úgy ítélte meg, hogy a 3,8 millió háztartást érintő rezsicsökkentés társadalmilag fontosabb, mint egy eljárási szabály.

Mire fel ez a rohanás?

– Mondom: a társadalom érdeke kívánta így.

Két héten múlt a megváltás?

– A január elsejével végrehajtott villany-, gáz- és távhődíjcsökkentés egy folyamat első eleme, amelyet hamarosan a palackos és tartályos gáz, a víz- és csatorna, a kommunálishulladék-szállítás, valamint a kéményseprés követ. Ehhez politikai szándék, állami akarat, ha úgy tetszik, erő kell.

Állítólag a kampánystáb ötlete volt a rezsiköltség-csökkentés december elején, majd alig négy hét múlva meg is lett a döntés. Nem túl életszerű.

– Pedig így történt. A politikai döntés a december 15-i kormányülésen született, a munkacsoportok pedig azonnal megkezdték a munkát. 

Az állam lassan minden területen beavatkozik, miközben ön azt nyilatkozta a minap: „Húsz éve piacgazdaságot építünk.”

– Nagyvállalatnál szocializálódott ember vagyok, és meggyőződésem, hogy a szó klasszikus értelmében vett liberális gazdaságpolitika – amely szerint a piac önmagában megoldja a gazdaság és a társadalom problémáit – működésképtelen. Bár pesti vagyok, harminchat évig Ózdon éltem, a kritikus években a kohászat gazdasági vezérigazgatója voltam. Megtapasztaltam a tradicionális magyar iparvidék, a vasérc-, az acél- és a szénbányák vergődését. Az akkori politikai elit tagjai azt magyarázták nekem, hogy gazdaságtalanul dolgozunk, falon belüli munkanélküliséggel, inkább hagyjuk, hogy a piac mindent megoldjon. Nem oldott meg semmit... Ma az etalonnak tekintett Egyesült Államok is nagy mértékben beavatkozik a gazdaságába.

Szakértők szerint az állami beavatkozással önök elriasztják a befektetőket, ezért nincs gazdasági növekedés.

– Ezek az ön által szakértőnek aposztrofált, szakirodalmilag felkészült kollégák, akik konferenciákon három nyelven prezentálnak, végső soron csak kibicek. Az elmúlt években a magukat piacinak nevező szereplők az égvilágon semmilyen kockázatot nem vállaltak.
Ha nem kapták meg a garantált jövedelmet, nem jöttek. Ez nem piac, hanem erőfölénnyel való visszaélés. Az M5-ös autópályát építő külföldi cégek szerződésükben tizennyolc százalékos tőkearányos jövedelmet írtak elő maguknak. Ilyen a világon nincs. Ha az elmúlt húsz évben itt piaci feltételek voltak, a hasznukból miért nem építettek új erőműveket az elavultak helyére? Megmondom: mert az kockázatot jelentett volna számukra.

Most viszik a pénzüket, a befektetéseiket Csehországba, Szlovákiába és a többi szomszédunkhoz.

– Várjuk ki a végét. Megjegyzem: Magyarország jól áll a befektetőkért vívott versenyben. Aki piaci alapon szeretne beszállni, azt örömmel látjuk, ösztönözzük. De úgy, hogy vállaljon kockázatot.
A magukat most szakértőként feltüntető érdekcsoportok az elmúlt tizenöt évben folyamatosan eladtak. Százötven-kétszáz éves, közép-európai tradícióval rendelkező munkakultúrákat adtak fel: a magyar kohászatot, bányászatot, cukoripart, húsfeldolgozást, konzervipart, textilipart, és mindezt egy általuk igaznak vélt gazdaságpolitika nevében. Befuccsoltunk vele.
Ezért amit lehet, visszaveszünk. És még többet kellene. Az utóbbi tizenöt év például hangos volt attól, kell-e magyar vasút.
Miközben kritikusaink egyetlen másik európai országot sem tudnak mondani, amelyik feladta volna a nemzeti vasútját.

Olyat is nehéz, amelyik feladta volna a nemzeti légitársaságát.

– Nem feladtuk, hanem 2002–2010 között tönkrement. Tegyük hozzá, a repülőtérnek van légitársasága, és nem fordítva. De térjünk vissza a vasúthoz.

Térjünk. Önök négyszáztíz járatot változtattak meg.

– Egyetlen vasúti vonalat sem zártunk be, ahol lehetett, újranyitottuk a bezárt vonalakat. A menetrenden változtattunk.

Miért?

– Megszüntettük a vasút- és az autóbusz-közlekedés államilag finanszírozott párhuzamos működését. És még a vasút történetéhez: 2002-ben miniszterként 28 milliárd forint adóssággal adtam át a MÁV-ot, 2010ben pedig 330 milliárddal kaptam vissza, úgy, hogy közben eladták százmilliárdért a Cargót, amiből egy huncut fillért, egy méter sínt, egy darab mozdonyt se láttunk.

Önök is belekeveredtek pár zaftos botrányba. Az elektronikus útdíj pályáztatása során a nyertest „valaki” megfenyegette, ezért visszalépett. Aztán: a Jobbik a minisztérium által megrendelt, Fidesz-közeli cégeknek fizetett többmilliárdos PR- és kommunikációs kampányokról beszélt. Aztán: nyáron a MÁV lehallgatási botrányában a Közlekedéstudományi Intézet munkatársa egy titokban készített hangfelvételen azt mondta: „Öt éve korrupciós szempontok határozzák meg, hol van vasútfelújítás az országban.” Legutóbb pedig a minisztérium két volt energiaügyi államtitkára, Bencsik János és Holoda Attila esett egymásnak a szociális közműtörvény kiszervezése miatt a Facebookon. Utóbbi a közbeszerzésekről azt írta: „Mostanság érdekes módon mindig csak egy bizonyos érdekkörhöz tartozók tudnak nyerni azokon.” Talán Simicska Lajosra utalt.

– Bevallom, csak a munkámhoz használok számítógépet. A ,,csetelést” kulturális tévedésnek tartom. Beszéd, papír, ceruza a megoldás.

De azért csak hallott ezekről a történetekről.

– Persze. És egyetértek azzal, hogy a korrupció tűrhetetlen. De a hirtelen megokosult, innen lelépett államtitkárok vitáját nem követem. Az pedig, hogy a hivatalukat elhagyó tisztviselők éjszaka nem tudnak aludni, és egymásnak esnek, komolytalan.

A korrupció elleni küzdelmet zászlajára tűzte a kormány. Úgy általában harcolnak a korrupció ellen, vagy azért a sajátjaikat békén hagyják?

– Határozottan harcolunk a korrupció ellen.  
A szó klasszikus értelmében vett liberális gazdaságpolitika működésképtelen.
Ma az etalonnak tekintett Egyesült Államok is nagymértékben beavatkozik a gazdaságába.

Ellenzéki vélemények

Lukács Zoltán, az MSZP frakcióvezető-helyettese kijelenti: a kormány által előidézett válsághelyzetben minden olyan intézkedést támogatnak, amely mérsékli a lakosság terheit. Ugyanakkor a tízszázalékos mérséklésből az infláció növekedése és a reáljövedelem csökkenése miatt legfeljebb két, két és fél százalék marad a fogyasztóknál. – Egy átlagos család ugyanis az áthárított különadók, adóemelések – például tranzakciós illeték, telefonadó, sárgacsekk-adó, baleseti adó – miatt mára évente százezer forinttal többet fizet az államkasszába. A kormány tehát csendben újra többet vesz el, mint amennyit hangosan ad.
Az MSZP nagyobb mértékű, igazságos és fenntartható rezsicsökkentést akar. – Fogyasztási mennyiség alapján differenciált árakat kell bevezetni. Igazságtalan, hogy a mindenki számára azonos mértékű rezsicsökkentésnek ugyanúgy a tehetősebbek a haszonélvezői, mint az egykulcsos adónak. Az intézkedések nem segítenek azokon, akik szénnel, fával fűtenek, akik összeguberált szeméttel és talált fával próbálnak meg életben maradni, ahogy azokon sem, akiknél már kikapcsolták a szolgáltatást, és reményük sincs tartozásaik rendezésére. Ezért átfogó otthonfelújítási programot kell elindítani. Az E.On gázüzletágának megvásárlására fordítandó pénzből például egymillió ház kaphatna korszerű hőszigetelést, és szinte az összes panelházban mérni lehetne a távfűtést, amivel nem tíz, hanem harminc-harmincöt százalékkal, fenntartható módon csökkenhetne a rezsi.

Szél Bernadett, a LMP képviselője szerint a rezsicsökkentés csak tiszavirág-életű segítséget nyújt a családoknak, hosszabb távon nem működik: a rezsi nem lesz alacsonyabb, csökken viszont az energiahatékonyságra fordított fejlesztés. – A vállalatokat arra kell ösztönözni, hogy nagyobb beruházásokat hajtsanak végre az energiatakarékosság és -hatékonyság érdekében.
Az alapkérdés ugyanis az, hogy az energiacégek nemzetközi szinten negyvenszázalékos profit-visszaforgatási rátája nálunk miért csak húszszázalékos. Az LMP megoldási javaslata az, amit az elmúlt ötven évben legalább negyven országban alkalmaztak: a cégek által az országon belül hagyott profitot kismértékben, az energiahatékonyság növelésére fordított beruházást egyáltalán nem, míg a kivitt nyereséget jelentősen megadóztatnánk. Az LMP támogatja azt a megoldást is, amellyel a háztartások, az energiatermelő cégek aktív részvételével, korszerűsítésekkel csökkenthetnék rezsijüket.
Szél megjegyzi: jövedelmükhöz képest a magyarok azért fizetnek olyan sokat az energiáért, mert alacsonyabbak a keresetek. – A magyar háztartások fizetésük nagyobb hányadát nemcsak energiára, hanem alapvető szükségletre, például élelemre költik. A kormány ezen nem képes változtatni, ezért kapkod ide-oda.

Scheiring Gábor, a Párbeszéd Magyarországért képviselője szerint a kormány rendkívül dilettáns módon kezeli a rezsicsökkentés ügyét. Úgy véli, hogy a rezsi költségeit tartósan és ésszerűen az épületek energiahatékony felújításával lehet csökkenteni, így egyúttal munkahelyek is teremthetők. – De a kormány valamiért ezt a megoldást nem akarja.

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció képviselője szerint a rezsicsökkentés a Fidesz kampányfogása, pozitív hatását valószínűleg közvélemény-kutatókkal mérték fel. – Pedig ha valaki utánaszámol, gyorsan kiderül, hogy a lakosság egy fillérrel sem jár jobban. Ami pár forint mínuszként jelentkezik a számláján, azt otthagyja az élelmiszerboltban. Ha pedig rezsicsökkentés, azt az igazságosság és a szolidaritás jegyében kell végigvinni, úgy, hogy az alacsonyabb jövedelműek nagyobb mértékben részesüljenek belőle. Arról nem is beszélve, hogy mindezt cégellenes retorikával fűszerezték meg, miközben azok egy része önkormányzati vállalat.
Nekik pedig nem is olyan régen kompenzációt ígértek. Miből teszik meg? Nyilván az adófizetők pénzéből.
Vadai hozzáteszi: a multiellenes harcban a miniszterelnök a hóhelyzet kapcsán felszólította az E.Ont: mindenképp biztosítsa az áramot. – És bár hivatalosan a kormányfő a nagy bevásárlóközpontokat is utálja, azok a szörnyű időjárásban megnyitották kapuikat az emberek előtt. Ezért a kormány háborús retorikájáról a polgár rég tudja, hogy mekkora átverés.

(168 óra)