Szaúdi megbízásokra is építenének

Jelentős együttműködési lehetőségek kínálkoznak Szaúd-Arábiában magyar cégeknek és intézményeknek - mondta lapunknak Kovács Pál klíma- és energiaügyért felelős államtitkár. A szaúdi árampiac ötször akkora, mint a hazai, s évi 3-4 ezer megawattal kívánják bővíteni.

Az új paksi blokkok telepítési terve a közeljövőben a kormány elé kerül, az év végéig megszülethetnek a kivitelezési tenderek is. Az ország komplett erőmű-építési cselekvési tervének első változata a nyár elejére készül el, a terv számol a hazai szén hasznosításával is. Hamarosan kiküldhető Brüsszelbe a megújuló alapú energiatermelés támogatási terve. Azon gázvezetékek élveznek elsőbbséget, amelyek az uniós rendszerrel való kapcsolatait erősítik. Támogatandó a Nabucco, a Déli Áramlat, AGRI, SEEP - amelyeken keresztül gáz érkezhet.

Szaúdi megbízások jöhetnek

ELŐRELÁTÁS Kovács Pál: Hosszú távon a szén használatára is fel kell készülnünk Jelentős együttműködési lehetőségek kínálkoznak Szaúd-Arábiában magyar cégeknek és intézményeknek - mondta lapunknak adott interjújában Kovács Pál klíma- és energiaügyért felelős államtitkár.

A nyár elejére társadalmi vitára kész az erőmű-létesítési cselekvési terv is.Diplomáciai, szakmai előkészítések nyomán két fontos iparágban is - az energetikában és a tengervíz-sótalanítás területén - üzleti, együttműködési lehetőséghez juthatnak Szaud-Arábiában magyarországi vállalatok, intézmények, kutatóintézetek. "A szaúdi villamosenergia-piac ötször akkora, mint a magyarországi, és még jelentős bővítés előtt áll" - szemléltette a lehetőségeket a Világgazdaságnak adott interjújában Kovács Pál, a Nemzeti Fejleszti Minisztérium (NFM) államtitkára. Az ország 50 ezer megawattnyi beépített kapacitású erőműparkját a következő években évi három-négyezer megawattal kívánják bővíteni (a paksi atomerőmű kapacitása két megawatt - a szerk.), ami jelentős hálózatfejlesztési, transzformátortelepítési, berendezésszállítási, később pedig karbantartási és javítási feladatokat kínál. Jó lehetőségeink vannak a magyarországi rendszerirányítási tapasztalatok átadásában is. Az új kapacitások jelentős része nukleáris, illetve megújuló energiát hasznosító létesítmény lenne, a világ egyik legnagyobb olajexportőre ugyanis váltana: olyan szerkezetátalakításra készül a villamos energia előállításában, amelynek révén csökkenne az olajbázisú áramtermelése - így több olaja maradna exportra. A nagy energiaigényű tengervíz-sótalanításban pedig jelentősen támaszkodna a megújuló energiaforrásokra.

A víz nagy kincs az arab országban: a négymilliós főváros ivóvízellátásáról az ötszáz kilométerről szállított sótalanított tengervízzel gondoskodnak. "A két ország adottságai közötti különbséget mutatja, hogy ha ott leszúrnak egy botot, olaj jön fel, ha itt, akkor víz" - mondta Kovács Pál. A három szaúdi minisztériumban a helyi nukleáris hatóság és a tudományos akadémia vezetőivel tartott egyeztetések május elején Magyarországon folytatódnak.

A nukleáris létesítmények biztonságával, a sugárzó anyagok kezelésével kapcsolatos hazai eredmények, intézkedések már a tavaly márciusi fukusimai baleset előtt is olyan biztonságot teremtettek, amely lehetővé tette, hogy atomerőművünk sikerrel vegye a stressztesztet. Ennek európai bizottsági értékelése még hátravan, ez júniusra vagy júliusra várható.

Szintén nyári esemény, hogy Kovács Pál - mint a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség kormányzótanácsának két évre megválasztott tagja - meghívására Magyarországra érkezik a szervezet főigazgatója, Jukija Amano. A látogatás egyik apropója éppen annak a felmérése, hogyan lehetne az atombiztonság terén elismert, itteni szaktudást olyan országokkal - például Egyiptommal - is megosztani, amelyek most fognának hozzá az atomenergia békés célú hasznosításához. A hazai műszaki nukleáris biztonság (safety) nemzetközi elismerésének jele, hogy a napokban most először Magyarországot is meghívták az atomerőművek külső biztonságáról (security) rendezett szöuli találkozóra.

Közben terítéken van a hazai erőműpark bővítése is. Az új paksi blokkok telepítési terve a közeljövőben a kormány elé kerül, az év végéig pedig várhatóan kiírják a kivitelezésre vonatkozó tendereket is.

A paksi bővítés beleilleszkedik az ország erőmű-építési elképzelésébe, amelynek cselekvési terve első változatban a nyár elejére készül el az államtitkár tájékoztatása szerint, ezt követően pedig társadalmi vitára bocsátják. A terv egyik érdekessége, hogy számol a hazai szén hasznosításával is. "Hosszú távra kell gondolkodnunk, a gázunk fogy, szenünk viszont van bőven" - magyarázta Kovács Pál. Bár éppen a szén tüzelésekor kerül a legtöbb szén-dioxid a levegőbe, világszerte dolgoznak az úgynevezett tisztaszén-technológiákon, és a levegőbe kerülő szén-dioxid befogásán, tárolásán is. E fejlesztésekben várhatóan az atomerőművei leállítására készülő Németország mutat fel leghamarabb átvehető eredményeket. Ám még nem tudni, mikorra születnek meg a piacképes megoldások, és azt sem, hogyan alakul a jövőben a szén-dioxid-kvóták nem feltétlenül jól meghatározott ára.

Halad a megújuló energiahordozók új támogatási rendszerének előkészítése is. Kis csiszolás még hátravan, de a terv rövidesen kiküldhető jóváhagyásra a brüsszeli illetékeseknek. Az államtitkár várakozásai szerint tartható a rendszer 2013. január 1-jei bevezetési határideje. "A gázvezetéki összeköttetések közül Magyarország szempontjából azok élveznek elsőbbséget, amelyek az uniós gázrendszerrel való kapcsolatait erősítik, vagyis az interkonnektorok" - válaszolt lapunknak Kovács Pál. Ilyen lesz az észak-déli gázfolyosó elemének számító szlovákiai összeköttetés, amelyen már dolgozik a Magyar Gáz Tranzit Zrt. Elkészültével behozhatunk rajta az egyik, már épülő lengyelországi cseppfolyósgáz-terminálról is gázt. (Hozzátesszük, más szakértők szerint kérdéses, hogy lefekteti-e valaki a magyar importhoz még szükséges szlovák-lengyel vezetéket a Kárpátokon keresztül, s ha igen, az mennyivel drágítja meg a behozatalt.) Kovács Pál bízik a Horvátország felőli gázbeszerzésben is, s abban, hogy megépül az ehhez szükséges, Krk szigeti LNG-terminál.

Prioritás az uniós támogatású Nabucco projekt is, és támogatandó minden más olyan vezeték - Déli Áramlat, AGRI, SEEP -, amelyen keresztül gáz érkezhet Magyarországra. "Mindezek révén tovább diverzifikálódhat a térség gázpiaca, a visegrádi négyeknek pedig új gázpiaca jöhet létre" - jelentette ki az államtitkár.

Fiatal magyar tehetségek

Három hét múlva, április 23án mutatkoznak be a mogyoródi Forma-1-es versenypályán, a Hungaroringen azok a magyar csapatok, amelyek indulnak majd az idei Shell Eco-Marathonon. Az angol- holland társaság a 2012-es európai versenyt Rotterdamban rendezi május 19-21. között.

A szabályok szerint az lehet a győztes, aki egy liter benzin felhasználásával a legnagyobb távolságot tudja megtenni saját tervezésű járművével.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egy-egy millió forinttal segíti a kiutazó - főiskolai és egyetemi hallgatókból álló - csapatokat. Ebből a pénzből a fiataloknak fejlesztésre ugyan nem, utazási és szállásköltségre viszont telik majd.

(Világgazdaság)