Bencsik János államtitkár a Napi gazdaság csütörtöki számában megjelent interjújában úgy fogalmazott: zöld adórendszert, egyszerűsödő engedélyeztetési eljárásokat és pályázatokat, bővülő forrásokat és nagyobb állami szerepvállalást valósít meg a kormány az energetikában.

Az államtitkár a lap csütörtöki számában megjelent interjúban elmondta: a forrásbővítés három fő programot érint. Az állami középületek felújítása nemcsak a belső gazdasági növekedést fokozhatja, de mérsékelheti a költségvetési kiadásokat is. A másik fontos irány a hazai kkv-k energetikai tudatosságának javítása, hiszen - a külföldi nagyvállalatokkal ellentétben - ők nem helyeznek kellő súlyt erre. A következő évben ezért a kormány komoly forrásokkal rendelkező alapot hoz létre. A lakossági épületek esetében összetettebb finanszírozási megoldásokra van szükség. Itt csekély mértékben lehet felhasználni az uniós forrásokat.

A Zöld Beruházási Rendszer mögötti kvótaforrások jobb kihasználása az államtitkár véleménye szerint az ország kvótapiaci hírnevét is helyreállíthatja. Az erőművek számára hátrányos kvótadrágulási folyamat ezen az oldalon az épületenergetikai célok forrásait bővítheti. Bencsik János szerint a kormány a már meglévő alapokból is csoportosíthat át forrásokat erre a területre, 2012-re pedig a költségvetésben lesznek olyan tételek, amelyek a belső piac élénkítését szolgálják. Emellett a kormány kihasználná a pénzpiacok kedvezményes kamatozású hitelforrásait is.

A források szűkössége mellett a szakember- és tudáshiány is hátráltathatja a beruházásokat. Az államtitkár úgy véli, ezen segíthet egy nemzeti energia- és zöldgazdaság-fejlesztési ügynökség létrehozása, illetve egy energiagazdász-hálózat kiépítése.

Energetikai jelenlétét az állam a szabályozás mellett a tulajdonosi jogokon keresztül erősítené. Stratégiai okokból a kormány a Magyar Villamos Művektől sem válna meg, és jelenleg nincs napirenden a társaság tőzsdére vitele sem - mondta az államtitkár a lapnak.

( MTI, hvg.hu )