Huszonhárom önkormányzat és huszonnyolc munkahely nyerte el vagy újította meg a Kerékpárosbarát címet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tavaly hetedszerre meghirdetett pályázatain. Az elismeréseket Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár adta át 2014. január 22-én, a REC (Regional Environmental Center) szentendrei központjában.

A Kerékpárosbarát Település pályázatok elbírálásában fontos szempont volt a kerékpáros infrastruktúra nagysága és minősége, a helyben szervezett kerékpáros rendezvények, a szemléletformálás terén tett lépések vagy a fejlesztésekre fordított keret mértéke.

A fővárosi kerület, megyei jogú város kategóriában újonnan nyerte el a címet Eger, a városok közül pedig Balatonalmádi, Gyomaendrőd, Lenti és Soltvadkert. A nagyközségek, községek versenyében Balatonmáriafürdő, Csopak, Köröstarcsa és Rábapatona lett első alkalommal befutó.

A Kerékpárosbarát Munkahelyek kiemelt figyelmet fordítanak a kerékpárral munkába járó kollégák igényeire kerékpártároló helyek, öltözők kialakításával, akár saját kerékpárflotta működtetésével, amihez szervizlehetőségek is kapcsolódhatnak.

Kép letöltéseFotó: Bartolf ÁgnesA munkahelyeket négy kategóriában (mikro- és kisvállalat, középvállalat, nagyvállalat, non-profit szervezet) díjazták. A kitüntető címet mások mellett a Mapi Magyar Fejlesztési Iroda Zrt., a Novotel Budapest Danube, a Magyar Posta Zrt. Központi Szállítási Üzeme, a Tatai Közös Önkormányzati Hivatal, Budapest III. Kerület Polgármesteri Hivatala és a Szegedi Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakképző Iskola Csonka János Tagintézménye viselheti egy éven át.

A hagyományos kiírás komoly újdonsága volt, hogy tavaly először lehetett online módon is benyújtani a pályázatokat, ami megkönnyítette a jelentkezést, újrajelentkezést. A Kerékpárosbarát címeket elnyerők teljes listája a kormany.hu és a www.kmsz.hu oldalakon olvasható.

Kép letöltéseFotó: Bartolf ÁgnesA díjátadó alkalmából együttműködési megállapodást írt alá a Kerékpárosbarát Települések Országos Szövetsége és a Magyar Autóklub. A felek a környezettudatos közlekedés egyik dinamikusan fejlődő ága, a kerékpározás támogatása érdekében szakmai anyagaikról, programjaikról folyamatosan értesítik egymást, összefogva tájékoztatják, oktatják különösen a fiatal gépjárművezetőket, kerékpárosokat.

Völner Pál köszöntőjében hangsúlyozta: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az önkormányzatokkal, vállalatokkal és civil szervezetekkel együttműködve számos akcióval népszerűsíti a kerékpározást. A Kerékpárosbarát pályázatok mellett e körbe tartoznak a Bringázz a munkába! tavaszi és őszi kampányai, az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap hazai eseményei. A közös szemléletformáló munka eredményességét is igazolja, hogy az Európai Kerékpárosok Szövetsége (ECF) által tavaly elkészített, a kerékpározás helyzetét vizsgáló felmérés szerint Magyarország az uniós tagállamok között a nyolcadik helyen áll, a 2004-ben vagy azután csatlakozott országok közül ezzel a legjobban teljesít.

(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztály)