Az utak minőségének javítása, az infrastrukturális vagy a közösségi közlekedést szolgáló fejlesztések célja, hogy a gazdasági életet, a munkahelyteremtést maximálisan kiszolgálja - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára kedden Zalaegerszegen.

Völner Pál a 76-os főút Zalaegerszeg és Szentgyörgyvár közötti 27 kilométeres útpályájának elkészülte alkalmából tartott sajtótájékoztatón azt mondta: az új utak és a gyorsforgalmi utak építése mellett legalább annyira fontos a meglévő úthálózat modernizálása.

A 76-oson és korábban a 86-os főúton elvégzett minőségjavítást Zalában is szeretnék folytatni, egyebek között a 76-os útnak a 8-as főút irányába tartó korszerűsítésével - tette hozzá.

Völner Pál azt mondta: az infrastrukturális fejlesztések gazdaságélénkítő szerepét szem előtt tartva osztják el a rendelkezésre álló forrásokat. A fejlesztésekben pedig számítanak a megyékre, hiszen ma már azok a helyi területfejlesztések gazdái. Az államtitkár kitért arra, hogy Zalaegerszeg és a főváros között vasúton 40 perccel fog rövidülni a menetidő, várhatóan a jövő nyári menetrendben már ez szerepel.

Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy 2020-ra Zala megye északi része is csatlakozni fog a gyorsforgalmi úthálózathoz, egyrészt az M8-as úthoz való kikötéssel, amely a Nyugat-Európa felé történő eljutást segíti, másrészt a tervezett M9-es autópálya révén. Elmondta még, hogy a Közlekedés Operatív Program forrásaiból a megyében jelentős fejlesztések valósultak meg, egyebek mellett a 61-es főút félbemaradt nagykanizsai elkerülő szakaszának kivitelezésére nemrég új közbeszerzést hirdettek.

Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) arra hívta fel a figyelmet, hogy a 76-os felújított 27 kilométeres szakasza jelentősen lerövidíti a távolságot a zalai megyeszékhely és Budapest között. A gazdasági szereplők számára azonban ugyanilyen fontos, hogy Ausztria felé is zökkenőmentesen juthassanak el áruikkal, ehhez pedig az osztrák A2-es autópályához való csatlakozás elengedhetetlen, de örömét fejezte ki, hogy az M9-es tervezése is elindult már. Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője a munkálatok részleteit ismertetve elmondta: a Szentgyörgyvár és Zalaegerszeg közötti utat 4,5 milliárd forintból a Colas Út kivitelezésében korszerűsítették. A munkálatok egyelőre az útpályán fejeződtek be, így még ebben a hónapban megszűnnek a jelentős forgalomkorlátozások, de a végleges műszaki átadás 2013. második negyedévében várható, az árokrendezés és a szervizutak kiépítése után.

Az elkészült szakaszból 10 kilométeren kapaszkodósávot építettek, 3 kilométer hosszan kétszer két sávosra bővítették, valamint teljes hosszában 11,5 tonnás tengelyterhelésnek megfelelően erősítették meg a burkolatot. Két helyszínen új körforgalmú, 11 kereszteződésben pedig új kanyarodósávos csomópontot építettek, valamint két hidat is átépítettek. Zalacsány és Nagykapornak határában forgalomcsillapító szigeteket hoztak létre, a külterületi szakaszokon 12 méteres pályaszélességet alakítottak ki, egy rövidebb szakaszon pedig magassági korrekciót is végeztek a 76-oson.

(MTI)