Vályi – Nagy Vilmos a Kossuth Rádió 180 című műsorában nyilatkozott.

Mv: Mégsem hitelből, hanem költségvetési forrásból épül ki a használatarányos útdíj eszközrendszere. A kamatokkal így nem kell számolni, értelemszerűen olcsóbb lehet a fejlesztés. Vályi Nagy Vilmos, a kormányzati informatikáért felelős államtitkár, jó reggelt kívánok.

Vályi-Nagy Vilmos, helyettes államtitkár, NFM: Jó reggelt kívánok és köszöntöm a hallgatókat.

Mv: Ha minden jól megy, akkor a kamionoknak már jövő nyáron, nyár közepétől július elsejétől ez alapján kell fizetnie, így lesz?

Vályi-Nagy Vilmos: Igen, reményeink szerint így lesz. Jövő nyártól díjköteles lesz számukra 6318 kilométeren az ország úthálózata.

Mv: Most fogják kiírni a közbeszerzési pályázatokat, több érdeklődő is van az informatikai részére a dolognak, nagyobb cégek is, például ezzel a részével, hogy lesznek jelentkezők, és lesz, aki vállalkozzon, hogy kiépítse, valószínűleg nem lesz gond. Ha mégis késlekedés lesz, akkor azt mi okozhatja?

Vályi-Nagy Vilmos: Hát, ha késlekedés lesz, azt maximum az okozhatja, hogy a kivitelezési munkákban a kivitelező megakad, esetlegesen néhány napot, hetet csúszik, de pontosan ennek szankcionálására olyan kötbérrendszert építettünk ki, ami reményeink szerint ezt megakadályozza.

Mv: Mit kell egyébként ehhez felszerelni az utak, a kamionok számára fizetőssé váló utak mellé? Nem úgy működik egy ilyen dolog, tényleg, laikusként kérdezem, hogy GPS-alapon lehet követni az országba mondjuk Záhonynál belépő kamiont, hogy merre halad, vagy arra kell tenni egy jeladót, vagy lehet, hogy nagyon nagy butaságot kérdezek?

Vályi-Nagy Vilmos: Nem, nem, egyáltalán nem kérdezett butaságot, számos olyan megoldás van, ami szóba jöhet a pályázat során. Igyekeztünk arra törekedni, hogy lehetőség szerint mindenki, minden típusú technikai, technológiai megoldással indulhasson ezen a pályázaton, így akár kapus, akár videós, akár műholdas rendszerrel, vagy ezek vegyes kombinációjával el lehet indulni, mivel a pályázat nyílt, csak a lezárást követően tudjuk majd meg, hogy melyik típusú technológia nyerte ezt a tendert, amennyiben mondjuk műholdas alapú lesz, akkor viszonylag kicsi lesz az a földi beruházás, amelyet ki kell építeni.

Mv.: Lehet, a műholdak már fönt vannak.

Vályi-Nagy Vilmos: Így van, így van, ebben az esetben egy beltéri egységet kell elhelyezni a kamionokban, illetve lesz egy központi informatikai része ennek a rendszernek, amely a szolgáltatást üzemelteti. Amennyiben kapus vagy esetleg videós rendszer nyerné el a pályázatot, akkor értelemszerűen jelentősebb beruházási vonzata van ennek a pályázatnak.

Mv: Na most sokkal többet fizetnek majd a kamionok, tényleg a sokszorosa a jelenlegi gyakorlatnak, hiszen megvettek egy autópálya-matricát, és több száz kilométert, ha összevissza mennek, akkor több ezer kilométert is megtehetnek pár ezer forintért, most 30-50 ezer forintba fog kerülni egy teljes áthajtás az országon, ugye autópályák, autóutak is fizetőssé válnak.

Vályi-Nagy Vilmos: Hát ennek kapcsán mindenképpen szeretnék kiemelni két dolgot, egyrészt hazai fuvarozókkal kapcsolatosan még azon tárgyalások előtt állunk, amelynek során a számukra biztosított kedvezményekről fogunk egyeztetni, eltartja majd magát ez a rendszer, és tervezhetően tényleg lesz belőle jelentős költségvetési bevétel? Ez remélhetőleg hamarosan megkezdődik, és a rendszer bevezetéséig mindenképpen lezárul, így részükre mindenféleképpen valamilyen kedvezményt fogunk biztosítani.

Mv: Állampolgársági alapon, tehát hogy például a magyarok, a magyar fuvarozók valamivel kedvezményesebben használhassák az utakat?

Vályi-Nagy Vilmos: Igen, igen, erre vannak európai példák más országokban is, illetve szeretnénk azt elkerülni, hogy azok, a kifejezetten tranzitcéllal a közútjainkat használó kamionok, amelyek egyre nagyobb számban használják az úthálózatunkat, európai szinten rendkívül alacsony tarifával tegyék ezt, és nem fedezi az ebből származó bevétel a kapcsolódó kiadásokat. Remélhetőleg azon túl, hogy önmagában ez a beruházás kifejezetten gyorsan megtérül, kellő fedezet lesz a közúthálózat karbantartására és fejlesztésére is.

Mv: Kifejezett gyors megtérülés az pár év, pár hónap?

Vályi-Nagy Vilmos: Hát mi úgy számoltuk, hogy mindenképpen egy éven belül megtérül ez a beruházás.

Mv: És akkor az reális számítás, hogy akár 75 milliárd forintot is be lehet szedni ebből a forrásból, per év?

Vályi-Nagy Vilmos: Ez a 75 milliárd forint, ez fél évre kalkulált összeg volt.

Mv: Ja, igen, mert hogy július egytől van ez a rendszer.

Vályi-Nagy Vilmos: Azért nem bocsátkoznánk még számításokba, mert nagyban függ a majdani bevétel a rendszer indulásának időpontjától, a kedvezmények mértékétől, illetve attól a forgalomtól, ami ezt az úthálózatot igénybe veszi.

Mv: Na most, ha visszakanyarodunk egy kicsit, még egy picit a kedvezményekre, meg lehet ezt úgy valósítani, hogy az uniónak is megfeleljen?

Vályi-Nagy Vilmos: Mindenképpen, ahogy említettem, van számos európai példa erre, hogy adott ország fuvarozói adott államtól, kormánytól valamilyen típusú kedvezményben részesülnek, egyrészt be kell jelentenünk azt a díjpolitikai rendszert, amit a magyar közúthálózaton használni fogunk, másrészt ezt a kedvezményrendszert is be kell mutatnunk, le kell egyeztetnünk Brüsszellel, amelyet a hazai fuvarozók részére biztosítani fogunk.

Mv: 40-50 ezer forinttal többe kerül majd egy átlagos kamionnal átszelni az országot, de a magyar fuvarozók kedvezményt kaphatnak, készül a használat-arányos útdíj eszközrendszere, ősszel írják ki a pályázatokat, és ha minden jól megy, akkor a július elsejei, a jövő évi július elsejei határidő tartható lesz - mondta Vályi Nagy Vilmos, a kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkár.

(Kossuth Rádió)