Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter nyitotta meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. és az Európai Bizottság által idén hetedik alkalommal megrendezett Versenyképességi Operatív Programok nemzetközi konferenciát 2011. október 27-én, Budapesten.
Az Új Széchenyi Terv pályázatait koordináló Széchenyi Programiroda szakmai konferenciasorozatot hirdetett országszerte. A programsorozat célja, hogy a pályázókat megismertesse az igénybe vehető támogatási lehetőségekkel, és személyre szabott tanácsadással segítse jövőbeni munkájukat. A budapesti konferenciát Dr. Földi Enikő, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára nyitotta meg 2011. október 26-án.
A Kormány 2011. október 25-i ülésén elfogadta Magyarország II. Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Tervét, melynek elsődleges célja a lehető legnagyobb megtakarítás elérése a végső energiafelhasználásban a rendelkezésre álló források hatékony felhasználásával.
Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár az Európai Unió és a szomszédos országok közötti közlekedési kapcsolatok célirányos, az uniós politikákkal időben összehangolt fejlesztése mellett érvelt a Keleti Partnerség közlekedési miniszteri konferencián 2011. október 25-én, Krakkóban. Beszédében elmondta: a legnagyobb hatékonyság elérése érdekében alapvető fontosságú a közvetlenül határos közép-európai tagállamok bevonása e folyamatokba.
Közép-Kelet Európa erősen függ a többnyire egy forrásból érkező energiaimporttól, ezért a fosszilis tüzelőanyagok használatának és az üvegházhatású gázok kibocsátásnak csökkentése nemcsak környezetvédelmi, hanem gazdasági és geopolitikai szempontból is kulcskérdés.
Schváb Zoltán közlekedésért felelős helyettes államtitkár nyitóelőadásával kezdődött meg a háromnapos Nemzeti Közlekedési Napok – Értékeink védelmében c. konferencia 2011. október 24-én, Siófokon. Az államtitkár beszédében az elmúlt egy év legfontosabb közlekedéspolitikai fejleményeit, eredményeit összegezte.
Gregory Barker brit és Fellegi Tamás magyar szakminiszter közös elnökletével "Low Carbon Finance Forum" c. szakpolitikai-befektetői találkozót rendeznek a klímapolitikai kérdésekről és a zöldgazdaság fejlesztéséhez kapcsolódó regionális kihívásokról, lehetőségekről 2011. október 24-én, Londonban.
Gregory Barker brit és Fellegi Tamás magyar szakminiszter közös elnökletével „Low Carbon Finance Forum” c. szakpolitikai-befektetői találkozót rendeznek a klímapolitikai kérdésekről és a zöldgazdaság fejlesztéséhez kapcsolódó regionális kihívásokról, lehetőségekről 2011. október 24-én, Londonban.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter döntése alapján 2011. október 17-től hat hónapon keresztül Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkára felügyeli miniszteri biztosként a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökséggel (KIFÜ) kapcsolatos feladatokat.
A Szabadság Napjára, 1956. október 23-ra emlékezve miniszteri elismeréseket adott át Fellegi Tamás a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2011. október 21-én megtartott ünnepségén.