A Kormány a közösségi közlekedés infrastrukturális feltételeinek fejlesztése érdekében határozatot hozott a Magyar Fejlesztési Bank Közösségi Közlekedésfejlesztés Finanszírozási Programja keretösszegének a korábbi érték kétszeresére, 100 milliárd forintra emeléséről. A kibővített árfolyam-fedezeti kötelezettségvállalással is megtámogatott programban elérhető hitelek futamideje legfeljebb 15 év.
A Északi Vasúti Duna-híd – Esztergom vasútvonal utolsó elemeként az Északi Vasúti Duna-híd – Pilisvörösvár vonalszakasz kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési eljáráson is eredményt hirdetett a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A fejlesztés keretében 29 km-en újítják fel a vasúti pályát, valamint második vágány is épül Aquincum megállóhely és Pilisvörösvár állomás között.
Az információs technológia változásai jelentős mértékben megváltoztatták a tanulás trendjeit is, amelyre a kormánynak megfelelő válaszokat kell adnia - mondta Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkára a veszprémi Pannon Egyetemen megrendezett Networkshop 2012 informatikai konferencia megnyitóján, 2012. április 11-én.
Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár indította útjára azokat a kerékpárosokat, akik 2012. április 11-én reggel a Magyar Kerékpárosklub felhívására csatlakoztak az immár negyedik alkalommal megrendezett Bringázz a munkába (Bam!) kampányhoz. A budapesti Kossuth térről elinduló kerékpárosokhoz hasonlóan évente mintegy 30 ezer bringás társuk tekert be a munkahelyére. A fejlesztési minisztérium a vállalkozók segítségére is számít annak érdekében, hogy minél többen két keréken juthassanak el munkába.
A kormány legutóbbi ülésén jóváhagyta az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló „Kék-víz” Észak-Bács-Kiskun Megyei Ivóvízminőség-javító Program c. projektjavaslatot. A fejlesztések 30 település mintegy 250 ezer lakosa számára biztosítanak tiszta, egészséges ivóvizet.
A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO), az ENSZ légi közlekedéssel foglalkozó szakosított szervezete átfogó repülésbiztonsági ellenőrzést végzett Magyarországon 2012. március 26-30. között. Az audit eredményei szerint jelentős előrelépés tapasztalható a szabályzói, felügyeleti, képzési, működési struktúrák és a hatósági eljárások terén is a legutóbbi, 2008-as vizsgálat óta. Az ICAO négy éve még 41 százalékos eltérést mutatott ki a teljes megfeleléshez képest. A Szervezet három hónapon belül készíti el és küldi meg észrevételezésre jelentése tervezetét.
Európa több mint 30 országának részvételével rendezik meg az e-Skills Week eseményeket. Az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló program keretében a magyarországi szervezők márciusban és áprilisban várják az érdeklődőket.
Az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszerben 2011. október elején meghirdetett, 2,97 milliárd forint keretösszegű „Megújuló energiahordozó felhasználását elősegítő, használati meleg víz előállítását és fűtésrásegítést szolgáló napkollektor-rendszer kiépítése alprogram” pályázat meghosszabbított beadási határideje 2012. május 15. A részvételi lehetőség kiterjesztését az utóbbi hetekben látványosan megélénkült pályázói érdeklődés indokolja.
Ingyenesen kerül 26 önkormányzat tulajdonába összesen 43, eddig nem hasznosított állami ingatlan, amelyek alkalmasak arra, hogy segítsék az ingatlanátvevők mindennapos feladatellátását. A Kormány határozata szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2012. május 30-ig köti meg az összesen 1,1 milliárd forint forgalmi értékű ingatlanok tulajdonjogának átruházásáról szóló szerződéseket.
A Kormány legutóbbi ülésén elfogadta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium előterjesztését négy kiemelt közlekedésbiztonsági projektjavaslat akciótervi nevesítéséről – jelentette be Schváb Zoltán közlekedésért felelős helyettes államtitkár az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) kapcsolódó támogatási szerződésének aláírásán 2012. március 27-én, Budapesten. A sosem látott mértékű országos közlekedésbiztonsági program jelentőségét elismerő döntéssel összesen 38 milliárd forint értékben indulhatnak meg személysérüléses balesetek megelőzését elősegítő vasúti és közúti infrastruktúrafejlesztések.