2012. július 11-én az állami támogatásokra vonatkozó európai szabályozás reformjával foglalkozó stratégiai tanácskozáson vett részt Brüsszelben Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára.
Az Esztergom – Dobogókő összekötő út költségvetési forrásból helyreállított szakaszait adták át 2012. július 11-én, Pilisszentléleken. Az ünnepélyes rendezvényen köszöntőt mondott Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára.
A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás kihívásairól, az intézkedések finanszírozásának lehetőségeiről tárgyaltak a tagállami környezetvédelmi miniszterek a ciprusi soros elnökség kezdeményezésére 2012. július 7-8-án, Nicosiában. Az informális találkozó klímapolitikai részén a Kovács Pál klíma- és energiaügyért felelős államtitkár által vezetett küldöttség képviselte Magyarországot.
Az előírások szerint július első szombatjától lép életbe és augusztus végéig tart a nehéz tehergépjárművek meghosszabbított forgalomkorlátozása. A nyári kamionstop az általános szabály alapján szombaton este 22 óra helyett már délután 15 órakor elkezdődik. A hőségriasztás miatt azonban a szakminiszterek a következő hétvégére felfüggesztették a korlátozást.
Magyarország számára kedvező döntést hozott a Világbank mellett működő vitarendezési fórum, az ICSID* az AES Summit és az AES Tisza által indított beruházásvédelmi jogvitában 2012. június 29-én. Az érvénytelenítési eljárás lezárásaként az eljáró bizottság megerősítette az ICSID választottbíróság 2010. szeptemberi ítéletét, amely szerint Magyarország nem sértette meg az Energia Charta Egyezmény rendelkezéseit az erőművi hatósági árak 2006-os bevezetésével.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hatodik alkalommal hirdeti meg a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatokat, a biciklizést bátorító helyi és munkahelyi kezdeményezések hagyományos megmérettetését. A kiírásokon a kerékpározás elterjedését szolgáló, feltételeit javító önkormányzati és munkáltatói intézkedéseket ismerik el. A közlekedésért felelős tárca a rendszerszerű fejlesztések jutalmazása mellett a pozitív példák, előremutató megoldások felkutatására, tapasztalataik feldolgozására és megosztására törekszik.
Medgyesy Balázs, a Duna Régió Stratégia kormánybiztosa, Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikáért felelős államtitkára, valamint Johannes Hahn, az Európai Unió regionális fejlesztési biztosa közös sajtótájékoztatót tartott 2012. június 28-án a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telepen.
Tréninget szerveznek a városi közlekedés alternatíváiról, ezúttal Egerben, 2012. június 29-én. A mobilitási terv tréning olyan stratégiákat ismertet meg, amelyekkel a munkahelyek alkalmazottaik és ügyfeleik környezettudatos, egészséges közlekedését segítik. A részvétel ingyenes, az érdeklődök gyakorlati foglalkozásokon is kipróbálhatják, begyakorolhatják a terv elkészítésének legfontosabb eszközeit.
A városi közlekedők gyorsabb és egyszerűbb utazása, az utak zsúfoltsága, a dugók és a környezeti károk mérséklése érdekében a kormányzat egyik legfontosabb feladata a közlekedési rendszerek összehangolt fejlesztése. Az élhetőbb városokért 2012. június 28-án, Budapesten nemzetközi konferenciát tartottak, amelynek második munkanapját Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg. A Közlekedés- és Fejlesztéspolitikai Intézet (ITDP) által szervezett hagyományos, éves eseményt a „Követendő példák megvalósítása – a fenntartható közlekedés és területfejlesztés tapasztalatai európai városokban” címmel rendezték meg.
A Tatabányán buszozók új átszállóhelyen válthatnak másik helyi járatra, a létesítményt Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár jelenlétében 2012. június 28-án adták át. A fejlesztés egy térségi közösségi közlekedésfejlesztési program része, amelyet az Új Széchenyi Terv 272 millió forinttal támogat.