A Nemzeti Energiastratégia mottója: függetlenedés az energiafüggőségtől. Ez egyebek mellett azt jelenti, növelni kell az energiahatékonyságot, valamint az eddiginél szorosabban kell kapcsolódnia az országnak az európai energia infrastruktúrához - jelentette ki Holoda Attila, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energetikáért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, egy szakmai konferencián.
Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára is részt vett a felsőoktatási intézmények gazdasági szakemberei részvételével tartott szakmai találkozón 2012. október 25-én, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE). Közlemény
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Fónagy János kormánybiztos, parlamenti államtitkár villamosenergia-ipari, közösségi közlekedési és vízügyi közszolgáltatási érdekképviseletek vezetőivel találkoztak 2012. október 19-én, Budapesten, a LIGA Szakszervezetek székházában. A tárcavezető elmondta: a Kormány munka alapú gazdaság felépítésére törekszik, intézkedéseivel elsősorban a munkahelyek megőrzését, újak létesítését igyekszik elősegíteni.
Az OECD Nukleáris Energia Ügynökség (NEA) őszi irányítóbizottsági ülésén bemutatták a szervezet alacsony CO2 kibocsátású villamosenergia-rendszerekről készült legújabb tanulmányát 2012. október 18-én, Párizsban. A magyar delegációt Kovács Pál klíma- és energiaügyért felelős államtitkár vezette.
„Magyarország nemzetközi szinten meghatározó szerepet tölt be a nukleáris technológiai ismeretek oktatásában” – mondta el Kovács Pál klíma- és energiaügyért felelős államtitkár a vietnami szakemberek képzési programja első ütemének befejezése alkalmából megtartott eseményen 2012. október 19-én, Pakson, az atomerőmű Karbantartó és Gyakorló Központjában.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az általa rendezett Gázvízió 2015 fórumon kérte ki a piaci szereplők véleményét Magyarország jövőbeni gázpiaci modelljének kialakításáról 2012. október 17-én, Budapesten.
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter kitüntetéseket, elismeréseket adott át az október 23.-ai nemzetünk alkalmából. A tárcavezető az 1956-os ünnepi megemlékezések alkalmából rendezett kitüntetési ceremónián a közlekedési, energetikai, hírközlési és informatikai szakterületek képviselőinek Baross Gáborról, Puskás Tivadarról és Prométheuszról elnevezett díjakat, Közlekedésért és Hírközlésért Érdemérmet, valamint Miniszteri elismerést adományozott. A kitüntetettek – akár több évtizedes - példamutató szakmai tevékenységük, életművük okán részesültek elismerésben.
Átadták a forgalomnak csütörtökön Szombathelyen a Csaba úti felüljárót, amely egy nagy forgalmú közúti és vasúti szintbeni kereszteződést szüntet meg.
Huszonkilenc közép-európai energetikai cég vezetői egyeztettek Günther Oettinger uniós energiaügyi biztossal a Central Europe Energy Partners által szervezett zártkörű konferencián 2012. október 12-én, Budapesten. Közlemény.
Felavatták és üzembe helyezték Csongrádon a geotermikus kaszkádrendszert. A bökényi termálkút felújításának köszönhetően korszerűbbé válhatott, kibővülhetett a városi távfűtési rendszer, amelybe új fogyasztók is bekapcsolódhattak. Az Új Széchenyi Terv forrásaiból megvalósult, nettó 415 millió forintos beruházás növelni fogja a városi önkormányzat bevételi forrásait. Közlemény.