2013. március 20. és 25. között várja a látogatókat a budapesti Erzsébet téren az a vándorkiállítás, amely a világűrben végzett tevékenységeknek az emberek mindennapi életére gyakorolt hatását mutatja be.
A közelgő nemzeti ünnepen és húsvétkor a munkaszüneti napok miatt a megszokott rendtől eltérően alakul a nehéz tehergépkocsik forgalmának korlátozása.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) pályázati úton biztosít lehetőséget innovatív energetikai projektek bemutatkozására az idei RENEXPO kiállításon, a két szervezet közös innovációs szigetén.
Elfogadta az Országgyűlés a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program Egyszerűsítési Programjának közlekedési feladataihoz kapcsolódó törvénymódosításokat 2013. március 11-én. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kezdeményezett változtatásokkal a gépjárművek kötelező felelősségbiztosításának igazolása is egyszerűbbé válhat az idei év második felére. A biztosítói igazolást a továbbiakban nem kell majd a forgalmi engedély mellett tartani. A módosítások lehetővé teszik az igazgatási és szolgáltatási díjak elektronikus, átutalásos és bankkártyás fizetését is. Közlemény.
A tárca vezetője az Országgyűlés gazdasági és önkormányzati bizottságainak együttes ülésén a kinevezése óta megtett intézkedéseket, a Minisztérium által elért eredményeket foglalta össze 2013. március 11-én, a Parlamentben. Közlemény.
Az uniós Közlekedési Tanács első olvasatban tárgyalta a negyedik vasúti csomagról és az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának bevezetéséről szóló jogszabály-tervezeteket 2013. március 11-én, Brüsszelben. Schváb Zoltán közlekedésért felelős helyettes államtitkár egyetértési nyilatkozatot írt alá a 6. sz. európai vasúti árufuvarozási folyosóban érintett öt tagállam szakminisztériumai közötti hivatalos együttműködés megindításáról. Közlemény.
Csepreghy Nándor fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár is köszöntötte a Fraisa Hungária Kft. sárospataki új csarnokrészének átadására érkezett vendégeket 2013. március 8-án, pénteken. A rendezvényen a cégcsoport tulajdonosain és vezetőin kívül részt vett Jean-François Paroz svájci nagykövet is.
A gyors és hatékony állami beavatkozásnak köszönhetően a felszámolás alatt álló Mal Zrt.-ben fennakadás nélkül folytatódik a munka, a dolgozók változatlanul hozzájutnak bérükhöz – mondta el Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára 2013. március 8-án, Ajkán.
Hazánk érdekelt abban, hogy a sikeres cseh-magyar-szlovák villamosenergia-piaci összekapcsolás eredményeihez hasonlóan a szervezett földgázpiac esetében is megvalósuljon a piaci árak közti különbségek mérséklése, illetve a kapacitások minél hatékonyabb kihasználása – hangsúlyozta a Magyar Energiakereskedők Szövetsége (MEKSZ) I. Országos Konferenciájának nyitó előadásában Kovács Pál klíma- és energiaügyért felelős államtitkár. Az államtitkár rendkívül fontosnak nevezte azt a munkát, amit a 32 tagból álló szövetség az elmúlt időszakban elvégzett. Egyben megköszönte azt az aktív hozzájárulást is, amit a MEKSZ szakemberei a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által indított Gázipari Vízió Projekt során kifejtettek.
Az Európai Bizottság áprilisban teszi közzé a NER300 program második pályázati felhívását. A programban a szén-dioxid környezetvédelmi szempontból biztonságos leválasztására és geológiai tárolására, a megújuló energiaforrások hasznosítására irányuló innovatív technológiák demonstrációs projektjeit támogatja az Európai Unió. A legutóbbi kiírás magyar sikerrel zárult.