Orbán Viktor miniszterelnök 2013. június 5-i hatállyal Fichtinger Gyulát, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) eddigi főigazgató-helyettesét nevezte ki a hivatal élére.
A bioüzemanyagok térnyerése, a belső energiapiac kiteljesítése érdekében teendő lépések és az uniós ágazati innovációs politika is szerepelt az Energia Tanács ülésének napirendjén 2013. június 7-én, Luxembourgban.
Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi programsorozatát minden évben szeptember 16. és 22. között rendezik meg. Az idei részvételre már regisztrált települések fele magyar. Az Európai Mobilitási Hetet beharangozó, hagyományos rajz-, fotó- és családi kreatív pályázat jelentkezési szakasza néhány héten belül lezárul. Közlemény.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rendelkezése nyomán a helyközi közösségi közlekedési szolgáltatók menetrend szerinti járataikon díjmentesen szállítják haza a védekezésben résztvevőket. (Frissített).
A nehéz tehergépkocsik hétvégi forgalomkorlátozása a jogszabályi rendelkezések alapján 2013. június 8-án, szombaton 22 órától 2013. június 9-én, vasárnap 22 óráig van érvényben. A hatályos előírások szerint ugyanakkor a közlekedési korlátozás nem vonatkozik a Magyar Honvédség, a tűz-, polgári és katasztrófavédelem által üzemben tartott vagy igénybe vett, valamint a katasztrófa- és vízkárelhárítást, -megelőzést, segítségnyújtást végző tehergépkocsikra.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az utóbbi évek legnagyobb keretösszegét használhatja fel európai uniós forrásból a Jász-Nagykun-Szolnok megyei mellékúthálózat rekonstrukciójára. A közútkezelő 28,4 kilométernyi erősen leromlott állapotú útszakasz felújítását indítja el az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programok keretében, összesen 3,18 milliárd forintos támogatásból. A munkaterületek ünnepélyes átadását 2013. június 7-én, Jászboldogházán rendezték meg.
Az árvíz miatt díjmentesen használhatják az M1 autópálya zsámbéki és komáromi csomópont közötti szakaszát a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók 2013. június 6-án 19 órától. Az átmeneti intézkedést egyebek mellett az 1. sz. főút párhuzamos szakaszainak teljes lezárása tette szükségessé. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium folyamatosan figyelemmel kíséri az árvízi helyzet alakulását. A tárca a közlekedési társaságoktól elvárja, hogy a védekezést és az ország működését hathatós intézkedésekkel segítsék.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. mintegy 173 millió forintból a legkorszerűbb technológiákkal felszerelt új közúti mérőállomást épített a Nógrád megyei Rétság térségében. A létesítményt Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár adta át 2013. június 6-án. A parassapusztai mérőállomást kiváltó egység feladata a túlsúlyos nehézgépjárművek hatékony ellenőrzése, a hazai közúthálózat védelme. Közlemény.
A projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakmai irányítása alatt megújult a Pápa-Szilsárkány összekötő út összesen 3,2 kilométeres szakasza Győr-Moson-Sopron megyében. Közlemény.
A mai napra tűzte ki a Budai Központi Kerületi Bíróság Csatáry László tanúkénti meghallgatását az Amerikai Egyesült Államokban 2010-ben, a magyar állam és a MÁV Zrt. ellen indított holokausztperrel összefüggésben. A keresetet 2010 októberében, Washingtonban nyújtották be holokauszt-túlélők és -áldozatok nevében. Az eljárásban Magyarországot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium képviselte.