A kötet közép-európai bemutatóját a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szervezésében 2013. december 5-én tartják Budapesten. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) globális energiaipari előrejelzéseit Fatih Birol, a szervezet vezető közgazdásza ismerteti majd.
A Kétoldalú Tudományos és Technológiai (TéT) együttműködés tárgyú pályázathoz 2012. augusztus 10-én közzétett Pályázati Felhívás kiegészítéseként a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (továbbiakban: NFM) meghirdeti a MAGYAR – JAPÁN TéT (TÉT_12_JP) együttműködés keretein belül igényelhető támogatásra vonatkozó felhívást.
A nagy érdeklődésre való tekintettel és a pályázói igényeket szem előtt tartva a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (továbbiakban: NFM), ismételten lehetőséget nyújt a MAGYAR – FRANCIA Kétoldalú TéT pályázatok benyújtására.
A 2013. október 14-én Újdelhiben megtartott Magyar-Indiai TéT Vegyes Bizottság ülésén született megállapodás alapján, valamint a nagy érdeklődésre való tekintettel és a pályázói igényeket szem előtt tartva a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (továbbiakban: NFM) újra megnyitja a Magyar-indiai (KTIA-DST) K+F+I együttműködési program tárgyú pályázatot.
Országgyűlési Nyílt Nap keretében ismerhette meg a szakma és a közvélemény a „Második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia (NÉS-2) 2014-2025, kitekintéssel 2050-re” című vitaanyagot 2013. november 12-én, Budapesten. Horváth Attila Imre klímapolitikáért felelős államtitkár a rendezvényen vázolta a hazai klímapolitika irányait, nemzetközi kihívásait, a téma Európai Uniós aktualitásait.
Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár, Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője és Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője tették le a miskolci elkerülő alapkövét 2013. november 13-án. Az Új Széchenyi Terv forrásaiból épülő 5,8 kilométeres, 2x1 sávos szakaszt 2015 késő tavaszán már használhatják majd a közlekedők.
A Magyar Kerékpárosklub a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium partnereként idén hetedik éve szervezi évente kétszer, tavasszal és ősszel a Bringázz a munkába! (Bam!) kampányt. A résztvevők egy online naptárban gyűjtik a letekert kilométereiket, és ha a megjelölt időszakban legalább 8 alkalommal kerékpárral mennek munkahelyükre vagy az iskolába, a kampány végén díjakat nyerhettek.
A Kormány 2013. október 30-i ülésén két – egy éghajlatváltozással és egy, az üvegházhatású gázok kereskedelmével kapcsolatos – törvény jogharmonizációs célú módosítását fogadta el. A szabályozás alapfogalmak meghatározását, már hatályon kívül helyezett határozatokra való hivatkozásokat igazít ki és gyakorlati kérdéseket rendez, a tárgyban született új uniós rendeletekhez alkalmazkodva.
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter avatta fel a Dalkia Energia Zrt. leányvállalata, a Pannonpower biomassza erőművét 2013. november 7-én, Pécsett. A Magyarországon húsz éve jelen levő cég mintegy 24 milliárd forintos beruházásának köszönhetően a baranyai megyeszékhely távhőellátása – az országban elsőként – teljes egészében megújuló energia alapúvá vált.
Magyarország további fejlődéséhez elengedhetetlen a megfelelő képzettségű és tudású szakemberek bevonása az állami és az üzleti szféra projektjeibe, magas szintű tudásuk beépítése a gyakorlatba – jelentette ki Vályi-Nagy Vilmos infokommunikációért felelős államtitkár az Év Projektmenedzsere díj átadási ünnepségén 2013. november 6-án Budapesten. Az elismerést idén Czifra Julianna, a Vodafone Magyarország programmenedzsere vehette át.