Fónagy János parlamenti államtitkár előadása nyitotta meg a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság 18. alkalommal megrendezett éves konferenciáját 2010. november 10-én, Balatonalmádiban.
Fónagy János a Minőség Hét rendezvényén.
2010. október 14-én dr. Kovács Tamás Iván európai uniós és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár hivatalában fogadta az Amerikai Kereskedelmi Kamara Európai Unió mellett működő kirendeltségének képviselőit.
A magyar energiapolitika kérdései jóval összetettebbek annál, mintsem azokra a nukleáris energia használata választ adhatna, ugyanakkor az atomenergia fontos eleme a magyar energiaellátási rendszernek – mondta Fellegi Tamás a Confrontations Europe által szervezet, „Atomenergia Európában: Az elfogadástól a támogatásig” című konferencián tartott előadásában, 2010 szeptember 15-én Budapesten. Beszédében a miniszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kormány az ország energiafüggetlenségének szem előtt tartásával, az Európai Uniónak tett vállalásainak megfelelően elkötelezett a megújuló energiaforrások terjedésének ösztönzése iránt is.
A magyar soros elnökség alatt továbbra is kiemelt prioritásként kezeljük majd az egységes európai energiainfrastruktúra kialakítását támogató kezdeményezéseket, a fenntartható fejlődés és energiatakarékosság előmozdítására irányuló törekvéseket, valamint a fogyasztókkal és a fogyasztói jogvédelemmel kapcsolatos tennivalókat – összegezte Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a 2010. szeptember 6-7. közötti brüsszeli tartózkodásának tapasztalatait.
A 2010. szeptember 2-án tartott jubileumi ünnepségen Schmitt Pál köztársasági elnök mellett részt vett Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium politikai államtitkára is.
A köztársasági elnök köszöntőjében kiemelte: a bányászat napjainkban építési, energiaellátási feladatokat lát el, ezek pedig egy közösség életében öröke szóló feladatok, és a nemzetnek szüksége van azokra, akik ellátják, biztosítják mindezt.
A kormány döntött az európai uniós források kifizetésének felgyorsításáról és a források átrendezéséről a mielőbbi helyreállítás érdekében. A 1161/2010. (VII. 30.) Korm. határozat a Magyar Közlöny 2010. július 30-i, 125. számában jelent meg.
A szerződések miatt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egyes fejlesztések leállítását javasolta, például az Erkel Színház, a Nemzeti Kiválóságok Kollégiuma vagy a Magyar Nemzeti Múzeum mélygarázsa esetében.